Magyar falu program: február 15-től elérhetőek az első kiírások

2021. 02. 13., 15:45

Elérhetők lesznek február 15-én tíz órától a Magyar falu program első pályázati kiírásai önkormányzati ingatlanok fejlesztésére és közösségi programokhoz kapcsolódó támogatásokra – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár elmondta, ingatlanok fejlesztésére 20 milliárd, közösségi programokhoz kapcsolódó támogatásokra egymilliárd forintos a pályázati keretösszeg. Támogatás igényelhető faluházak fejlesztésére, szolgálati lakások felújítására és kialakítására, orvosi rendelők fejlesztésére, óvodaépületek korszerűsítésére, illetve építésére, továbbá közösségi intézmények építésére és felújítására.

A pályázati kiírás egymilliárd forintos keretösszegben nyújt támogatást közösségszervező személy foglalkoztatására, valamint a közösségi terek működését támogató, programok szervezéséhez kapcsolódó eszközbeszerzésre. A pályázatok benyújtására szolgáló elektronikus felület április 16-án nyílik meg, ettől az időponttól 30 napig lehet pályázni. Az eredményhirdetésre hatvan napon belül sor kerül, és várhatóan június végére, július elejére a támogató okirat aláírása után a nyertesek számlájára kerülhetnek az összegek.

A kormánybiztos elmondta: néhány hetes különbségekkel további három csoportban kerül sor a Magyar falu programhoz kötődő pályázatok kiírására. Az intézkedéssorozat célja az ötezer fő alatti települések népességcsökkenésének megállítása. A kormány évről-évre nagyobb összeggel támogatja a programot, a három év összesített költségvetése meghaladja a 600 milliárd forintot.

Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, a támogatások tisztán hazai forrásból valósulnak meg. Az eljárásrend gyors, rugalmas, a letisztult felület megkönnyíti a kistelepülések pályázatának benyújtását és gyors eredményekhez vezet. (MTI)

Fotó: MTI/Kovács Attila
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS