Jedlik Ányos Energetikai Program: újabb 50 milliárd forint vállalati energiatárolók telepítésére

2025. 06. 12., 22:05

A hazai gazdasági társaságok zöldenergia-tárolási kapacitásaik kiépítéséhez nyerhetnek el pályázatonként legalább 10 millió, de legfeljebb 1 milliárd forintot – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.

A Jedlik Ányos Energetikai Program újabb felhívásában összesen 50 milliárd forint áll a hazai cégek rendelkezésére. Az energiatároló kötelező telepítése mellett az állami hozzájárulás megújuló áram- és/vagy hőtermelő rendszer (napelem, szélkerék vagy hőszivattyú) kiépítésére, akár bővítésére is fordítható. A vissza nem térítendő támogatás a mikro- és kisvállalkozások esetében az elszámolható költségek felét, középvállalatoknál 40 százalékát, míg nagyvállalatoknál 30 százalékát fedezheti, annak legfeljebb 30 százaléka előlegként igényelhető. A nyertes pályázatokban megvalósuló fejlesztések garantálják, hogy Magyarország 2030-ra elérje az akkorra megcélzott 1 gigawatt tárolói kapacitást – olvasható az Energetikai Minisztérium közleményében.

A Jedlik Ányos Energetikai Program új felhívásának tervezete 2025. június 24-ig véleményezhető, a támogatott fejlesztések megvalósítási határideje 2027 vége lehet.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 18., 10:40
Mintegy 17 milliárd forint keretösszegű kockázati tőkealap indult az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures kezelésében; az európai uniós forrásból megvalósuló tőkealap a korai fázisban lévő, technológiai vagy üzleti innovációval rendelkező hazai startupokat célozza meg – tájékoztatott Hradszki László, a Hiventures Zrt. vezérigazgatója.
2026-02-17 17:05:00
A kibervédelmi törvény legújabb módosításai nemcsak a szabályozás hatályát terjesztik ki, hanem a szervezetek adminisztratív és megfelelési kötelezettségeit is új alapokra helyezik. A legfontosabb tudnivalókat dr. Menczelesz Adrián és dr. Krebsz Klaudia, Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze.
2026-02-17 13:15:00
A 2025-ös év látványos élénkülése és az árak emelkedése után 2026 a stabilizáció és a megfontoltabb vevői magatartás jegyében kezdődött az ingatlanpiacon – írják friss elemzésükben a Duna House szakértői. Bár az adásvételek többsége továbbra is alkuval zárul, a licithelyzetek nem tűntek el, csupán átalakultak: a vevők ma már csak a kiemelkedő minőségű vagy egyedi adottságú ingatlanokért készek a kért ár felett fizetni.
2026-02-17 09:10:00
A szerződéskötés általános szerződési feltételekkel nem csak formaság, hanem fontos feltételeket tartalmaz. Ezért nem mindegy, hogy miként történik az ÁSZF-fel való szerződéskötés. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS