Ismét pályázhatnak támogatásra a mezőgazdasági kisüzemek

2022. 10. 24., 11:49

Ismét pályázhatnak támogatásra a mezőgazdasági kisüzemek, a kérelmeket november 17-től a hónap végéig várják – jelentette be Nagy István agrárminiszter hétfőn.

A mezőgazdasági kisüzemek pályázatának idei utolsó, immár hetedik szakaszában nincs keretösszeg, az igények alapján döntenek majd. Előnyben részesülnek azok a kérelmek, amelyek magasabb élőmunkaigényt céloznak meg, vagy hátrányos helyzetű térséget fejlesztenek.

A 2020 októberében megjelent felhívásra 2 év alatt 17 305 pályázat érkezett, a keretet 2,5 milliárd forintról tavaly 32,5 milliárd forintra, majd 52 milliárd forintra emelték. A napokban újabb 2132 kérelem támogatásáról született döntés 11,8 milliárd forint értékben.

A pályázatra azok az őstermelők, mezőgazdasági tevékenységet végző, vagy mezőgazdasági terméket feldolgozó egyéni vállalkozók és mikrovállalkozók jelentkezhetnek, akik legalább egy éve 10 ezer lakosnál kisebb településen élnek, vagy ennél népesebb településhez tartozó tanyás térség lakói. Eredményként csupán a termelési érték vagy árbevétel növelését várják el 4 év alatt, ennek részletei a felhívásban olvashatók.

A 15 ezer eurós (csaknem 6,5 millió forint) vissza nem térítendő támogatás szabadon fordítható mezőgazdasági tevékenységre. Az összeg 75 százalékát egyből a támogatói okirat átadását követően azonnal utalják, a többit 3 év elteltével. Az eljárás egyszerűsített, a pályázók számára képzést is szerveznek, hogy gazdasági és vállalkozói ismereteket adhassanak át nekik. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS