Igazságügyi ajánlást küld az OLAF – Mit jelent ez?

2023. 05. 08., 17:48

Az OLAF-al történő ügyészségi együttműködést dr. Schmidt Gábor, az OLAF szóvivői hálózatának magyar tagja mutatja be.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) alapvetően olyan beruházásokat vizsgál, amelyekhez az Európai Unió támogatást adott. A hivatal vizsgálata adminisztratív, ami azt jelenti, hogy a beruházás teljesítése során keletkezett iratokat nézik meg, ellenőrzik, hogy megfelelt-e a nyertes a pályázat feltételeinek, benyújtották-e a pénz felhasználása során a szükséges dokumentációkat, tartották-e a határidőket stb.

A vizsgálatok során az OLAF megállapíthatja, hogy minden rendben volt, de azt is, hogy voltak hiányosságok. Ez utóbbiak lehetnek adminisztratív jellegűek, tehát olyanok, amelyeknél bűncselekmény gyanúja ugyan nem merül fel, de nem volt szabályos a felhasználás, illetve olyanok is, amelyek alapján esetleges nyomozás lehet szükséges, annak megállapítására, hogy történt-e bűncselekmény. Ez utóbbiak esetében az OLAF igazságügyi ajánlást küld az érintett tagállam részére.

Az igazságügyi ajánlásokkal kapcsolatos ügyészségi tevékenységről, az ezen ajánlások kapcsán az OLAF-al történő ügyészségi együttműködésről beszél dr. Schmidt Gábor, az OLAF szóvivői hálózatának magyar tagja.

Magyarország Ügyészsége

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 15., 18:25
Az új jogszabály a 2021/2167-es uniós irányelvet ülteti át a magyar jogba, és ezzel átfogó rendszert hoz létre a nemteljesítő hitelek átruházására, kezelésére és kiszolgálására. A legfontosabb tudnivalókat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze.
2025. 05. 15., 17:05
A tartósan élénk kereslet miatt az eladók kerültek helyzetbe a lakáspiacon, és egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor. Az Otthon Centrum első negyedéves összegzése szerint a panelek árából engedik a legkevesebbet a tulajdonosok.
2025. 05. 14., 18:25
2025 első negyedévében is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak taglétszám-növekedése, az öngondoskodók és a munkáltatók pedig szintén tovább növelték befizetéseiket. A nyugdíjkasszák vagyongyarapodását visszafogták a lakhatási célú kifizetések; a Pénztárszövetség várakozásai szerint pedig az év során összesen 150–200 milliárd forint nyugdíjvagyont használhatnak fel erre a tagok.
2025-05-14 16:20:00
Az Országgyűlés által elfogadott és a napokban kihirdetett törvénymódosítások nemcsak azt rögzítik, hogy minden településen legyen bankjegykiadó automata, hanem azt is biztosítják, hogy a bankautomatákból egyszerre kivehető maximális összeget ne lehessen 150 ezer forintnál alacsonyabb értékhatárban korlátozni.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS