Halmozhatják az állami K+F támogatásokat a felkészült hazai vállalkozások

2022. 03. 16., 17:46

A beruházási támogatások mellett számos energiahatékonysági és K+F forrás is elérhető 2022-ben a hazai cégek számára – hívta fel a figyelmet online rendezvényén az EY. A vállalatoknak lehetőségük van az elérhető támogatások halmozására is, ehhez azonban a projekt tervezésétől kezdve gondos előkészületre van szükség, és figyelni kell az adminisztratív hibák elkerülésére is.

Kapacitásbővítés (40 százalék), gépek cseréje (25 százalék) és a termelőegység vagy telephely fejlesztése céljából (20 százalék) terveznek elsősorban 100 millió forintot meghaladó értékű beruházást a hazai vállalatok – derült ki az EY Magyarország online webinárján résztvevő 100 döntéshozó megkérdezése alapján készült gyors-felmérésből.

Az érintetteknek elsősorban az IPAR 4.0 megteremtését, az IT fejlesztéseket és a megújuló energia hasznosítását célzó pályázati kiírásokra érdemes már a beruházás megkezdése előtt figyelniük, amellett, hogy a legnagyobb projektek esetén a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel (HIPA) egyedi készpénztámogatási lehetőségekről is lehet egyeztetni. A hazai beruházásokon felül a külpiaci terjeszkedés támogatására is vannak lehetőségek, amelyeket a Magyar Exportfejlesztési Ügynökségen (HEPA) keresztül lehet igényelni. További fontos forrás az energiahatékonysági adókedvezmény, amely Budapesten is elérhető, ezért szinte egyedülálló lehetőség lehet a fővárosi cégeknek.

„Számos hazai vállalat számára elérhetőek a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó adómegtakarítások, ám a cégek sokszor nincsenek tisztában vele, hogy valójában a kiírásoknak megfelelő tevékenységet végeznek” – mutatott rá Kocsis Zsolt, az EY Adótanácsadás üzletágának partnere. „Gyakran előfordul, hogy mi hívjuk fel ügyfeleink figyelmét a lehetőségekre. A támogatások maximalizálásának érdekében érdemes minél előbb azonosítani a forrásokat, hiszen számos esetben feltétel, hogy már a projekt kezdete előtt megtörténjen az igénylés” - tette hozzá.

A támogatások lehívását gyakran adminisztratív pontatlanságok akadályozzák, és az is előfordul, hogy tévesen több jogcímet jelölnek meg az adózók, ezért is érdemes tapasztalt, külső tanácsadót bevonni a folyamatba.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-09 13:23:56
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.
2023-06-09 12:23:00
Megjelent a NAV évkönyve, amely a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit foglalja össze. Kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki az adóhatóság, és az is, hogy milyen hatékonysággal lehet megtámadni a határozatait. A legfontosabb és legtanulságosabb mutatókat a Jalsovszky iroda szedte csokorba.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS