Folytatódik a munkahelyi képzéseket támogató program

2022. 02. 03., 11:17

15 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik a munkahelyi képzéseket ösztönző támogatási program, amelynek második szakaszában az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai mikro- és kisvállalkozások 70 százalékos támogatást igényelhetnek dolgozóik vállalati képzéséhez.

A programban a munkavállalóknak továbbra is a feladataik ellátásához szükséges kompetenciákat kell elsajátítaniuk, digitális készségeket vagy idegen nyelvet kell tanulniuk, és a munkáltatók számára változatlanul kikötés marad, hogy legalább egy évig tovább foglalkoztassák a résztvevőket, és bérüket – a 2021. évi átlagbérükhöz viszonyítva – kötelező emelni.

Az első szakaszhoz képest változik a maximális támogatási összege, a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében 50-ről 75 millió forintra, míg a nagyvállalatok esetén 100-ról 150 millió forintra növekszik. Újdonság az is, hogy a meghatározott kereteken belül elszámolhatóvá válnak projektmenedzsment és a szakmai megvalósításhoz kapcsolódó, valamint a projekt-előkészítési költségek, így például a képzési terv készítése. Az egy munkavállalóra maximálisan elszámolható képzési költség alapesetben 200 ezer forintról 250 ezer forintra, míg a kiemelt területek esetében 300 ezer forintról 350 ezer forintra nő, és ezzel párhuzamosan 25 százalékkal emelkednek a maximálisan elszámolható óradíjak is. A képzések a vállalati igényeknek megfelelően lehetnek céges belső képzések, de külső képző intézményeket is igénybe lehet venni, és az ezek kiválasztásához szükséges dokumentáció egyszerűbbé válik.

György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár emlékeztetett, hogy a program első fordulójában 187 cég közel 11 ezer munkavállaló képzésére adott be támogatási igényt, az ország valamennyi régiójából és a gazdaság szinte valamennyi ágazatából érkeztek kérelmek a feldolgozóipartól kezdve, a kereskedelmen át, a turizmusig. A legnépszerűbbek a kompetenciaképzések voltak, azonban jelentős arányban pályáztak a cégek szakmai és IT képzésekre is.

„Közösen a vállalkozásokkal megnyertük a 2010-es évtizedet, és az a célunk, hogy a következő évtizedeket is megnyerjük. A World Economic Forum becslése szerint 2025-re az élvonalbeli technológiáknak, a robotizációnak és az automatizációnak köszönhetően 12 millió új munkahely jön létre. Ehhez a magyaroknak ott kell lenniük az új munkahelyek megszületésénél, amit többek között a munkavállalók képzésével érhetünk el. Magyarországon 2010 óta támogatjuk azokat a vállalkozásokat, amelyek a tudásba fektetnek, mert akik így tesznek, azok a jövő munkahelyeibe fektetnek” – tette hozzá az államtitkár.

Az uniós finanszírozású GINOP Plusz 3.2.1 pályázat második szakaszában február 15-étől lehet benyújtani a kérelmeket az nszf.munka.hu oldalon keresztül. (ITM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-05 16:40:00
A NIS2 irányelv magasabb szintre emelte a korábbi uniós kiberbiztonsági szabályozást és számos új kötelezettséget vezetett be. Az irányelv szabályainak túlnyomó részét már átültették a magyar jogba, így a jövő év folyamán 2500–3000 hazai közép- és nagyvállalatnak kell a szigorú szabályoknak megfelelni, továbbá az ellátási láncuk biztonságát megteremteni – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely Gábor, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szabályozási ügyekért felelős vezető ügyvédje.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS