Demján Sándor Tőkeprogram: duplájára emelkedik az egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összege

2025. 10. 29., 13:30

„A vállalkozói igényeket szem előtt tartva” a kormány 200 millió forintról 400 millióra emeli a Demján Sándor Tőkeprogram keretében egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összegét – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A Nemzetgazdasági Minisztérium 2025 márciusában indította el a 100 milliárd forint keretösszegű Demján Sándor Tőkeprogramot (DSTP) azzal a céllal, hogy tőkét biztosítson a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára – emlékeztet a tárca közleménye.

A program megvalósítását és szakmai irányítását az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. végzi, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével és megbízásából. A program egy százalék tőke mellett 99 százalék tulajdonosi kölcsönt nyújt, a futamidő hat év, 5 százalékos kamat mellett

A DSTP a magyar kkv-szektor egyik legfontosabb növekedési eszköze, a program indulása óta már 115 pozitív befektetési döntés született, a jóváhagyott befektetések értéke pedig meghaladja a 22 milliárd forintot – számolt be Hunyadi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára az október 29-én Budapesten megrendezett 9. Venture Capital Summit konferencián.

A legnagyobb arányban eddig feldolgozóipari (30 százalék) – kiemelten élelmiszeripari –, továbbá építőipari technológiai és szolgáltató vállalkozások jutottak forráshoz a program keretében.

A DSTP nem hitel, hanem tőkefinanszírozás, amely nem terheli a vállalkozás havi cash flow-ját, így fejlesztésekre, piacbővítésre, akvizíciókra egyaránt fordítható. A forrás felhasználható önálló beruházáshoz, illetve banki hitel mellé társfinanszírozásként, önerőként is – emlékeztetett Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS