60 ezer eurós EU-támogatásra jelentkezhetnek a zöldülni vágyó önkormányzatok

2022. 06. 29., 14:27

Negyedik pályázati felhívását nyitja meg a pályázatonként maximum 60 ezer eurós támogatást nyújtó Városokkal városokért (EUCF) nemzetközi projekt azoknak az önkormányzatoknak és önkormányzati társulásoknak, akik beruházási koncepciót dolgoznak ki településük fenntartható energetikai programjaira. A pályázat összesen 4 alkalommal nyújtható be, az utolsó kör szeptember 30-ával zárul.

A klímatudatos energetikai tervezés egyre fontosabb helyi szinten is, azonban a tervezéshez szükséges szaktudás sokszor hiányos vagy nincs hozzá megfelelő forrás, ez pedig később gátat szabhat a megfelelő befektető felkutatásának és a projekt sikeres megvalósításának. Ezen a problémán szeretne segíteni a European City Facility (EUCF), azaz Városokkal a városokért elnevezésű program. Az immáron negyedjére meghirdetett kiírás alkalmával 48 befektetési koncepciót támogatnak majd, melynek teljes összege 2,88 millió euró. Az EUCF korábbi felhívásaira több, mint 600 jelentkezés érkezett, melyből 165 sikeres pályázat született meg. Korábbi jelentkezők listája erre a linkre kattintva érhető el.

Ha megvan az elhatározás és a terv, akkor már csak jelentkezni kell

A pályázati lehetőség azoknak az önkormányzatoknak és önkormányzati társulásoknak szól, amelyek elkötelezettek a klímavédelem és a fenntartható energetikai megoldások iránt és rendelkeznek erre vonatkozó, előzetes tervvel, mely fókuszában az adott település fenntartható energetikai céljai állnak. A stratégia készülhet a Polgármesterek Szövetsége által kiadott SEAP (Sustainable Energy Action Plan) vagy SECAP (Sustainable Energy and Climate Action Plan) tervek alapján is. Az egyes települések akár közösen is készíthetnek pályázati anyagot, így az erőforrásaikat és tudásukat egyesítve növelhetik esélyeiket. A jelentkezés további feltételei ezen a linken érhetőek el.

Mit finanszíroz az EUCF?

Megvalósíthatósági tanulmány, piackutatás, érdekcsoportok elemzése, gazdasági, pénzügyi és kockázatelemzés mind előfeltételei egy sikeres befektetési koncepció elkészítésének. Ezeknek a szakmai anyagoknak, tanulmányoknak a finanszírozásában segít a pályázat kiírója, melynek segítségével sikeresen lehet a későbbiekben befektetőt találni a projekthez.

A jelen pályázat leadási határideje: 2022. szeptember 30.

További információ:
www.eucityfacility.eu
ce.hungary@eucityfacility.eu

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS