30 milliárd forint a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseire

2023. 12. 10., 13:20

Februárban rajtolhat el a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program.

A tervek szerint 30 milliárd forintos keretösszegből igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai gazdasági társaságok tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához – emlékeztet az Energiaügyi Minisztérium.

Egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el. A zöldenergia hasznosítást ösztönző felhívás tervezete most véleményezhető, a végleges kiírás a jövő év elejéig megjelenhet. A pályázatokat várhatóan 2024. február elsejétől tizenhárom hónapon át lehet majd benyújtani.

A szaktárca adatai szerint jelenleg már közel 85 ezer zöld rendszámos gépjármű közlekedik a hazai utakon. Több mint felük tisztán elektromos személygépkocsi. A kormány a társadalmi egyeztetésen lévő programmal (https://archive.palyazat.gov.hu/node/77208) a vállalatokat ösztönzi e-járművek beszerzésére.

A támogatási összegek jelentősen mérséklik a hagyományos hajtású gépkocsik árelőnyét, vonzóbbá és kifizetődőbbé teszik az elektromos személy- és teherautók, kisbuszok megvásárlását.

Támogatásra magyarországi gazdasági társaságok, továbbá a taxi szolgáltatást nyújtó vagy legalább két főt foglalkoztató egyéni vállalkozások pályázhatnak a jövőre élesedő kiíráson. A flottaszolgáltatók külön programban vehetnek majd fel kedvezményes hitelt elektromos gépjárművek beszerzésére.

A tíz fő alatti állományi létszámú vállalkozások legfeljebb egy, a 10-49 fő közöttiek legfeljebb öt, az 50-249 fő közöttiek legfeljebb tíz, míg a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be. Az egy cégre eső minimális támogatási érték tehát 2,8 millió, a maximális elnyerhető forrásmennyiség pedig 64 millió forint lehet. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 08., 16:10
A 2025-ben közzétett álláslehetőségek 8,7 százaléka, idén pedig 10 százalékuk kínál lehetőséget otthoni munkavégzésre. Az IT területeken és az SSC szektorban a leginkább jellemző, hogy a munkáltatók lehetővé teszik dolgozóiknak a home office valamilyen formáját. A UI, UX és webdesigner állások több mint felénél adott ez az opció – derült ki a Profession.hu legfrissebb adataiból.
2026. 09. 07., 11:25
Megérkeztek az első webes nyugtaadat-szolgáltatások a NAV-hoz. A szeptember 1-jén indult új rendszerben a papírnyugtás vállalkozások a Pénztárgép Portál egyszerű webes felületén küldhetik be a nyugtaadatokat. A rendszerben az első három napban már 20 ezer vállalkozás 424 ezer nyugta adatát rögzítette 1,5 milliárd forint értékben – tájékoztatott a NAV.
2026. 09. 07., 14:25
Budapest hagyományosan legkeresettebb kerületeiben esett vissza a legnagyobb mértékben a vevői érdeklődés az elmúlt egy évben. A legfrissebb kerületi adatok szerint a XIV. kerület iránti érdeklődés 20 százalékról 15 százalékra esett, a XIII. kerületé 25-ről 21-re, a VI. kerületé 19-ről 15 százalékra. Hasonló mértékben csökkent az érdeklődés a IX., a XI. és a VII. kerület iránt is.
2026. 09. 07., 18:25
Az ismeretek megszerzésének, rendszerezésének fontos része a kutatómunka, különösen a tudományos területeken. A kutatómunkára gyakran jön létre kutatási szerződés. E szerződéstípus legfontosabb jellemzőit dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2026-09-07 21:45:22
Vállalkozásfejlesztési fórum a VOSZ Budapesti Vállalkozásfejlesztési Iroda és a VOSZ Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezete szervezésében.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS