290,5 milliárd forintos támogatásból fejlődnek az állattartó telepek

2021. 08. 25., 18:30

Állattartó telepek fejlesztésére országosan eddig 621 nyertes pályázat 290,5 milliárd forint támogatást kapott – mondta szerdán, Gödöllőn az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.

Farkas Sándor az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat Pest megyei támogatói okiratainak átadásán azt mondta, mára kijelenthető, hogy az agrárium Magyarországon stratégiai ágazat, amelynek döntő szerepe van a vidék gyors fejlődésében.

Hozzátette, hogy a célzott támogatásoknak köszönhetően növekszik a beruházási kedv, amit jól tükröz a tavaly kiírt Állattartó telepek fejlesztésének támogatása elnevezésű pályázat, amelynek kezdeti keretösszegét, 50 milliárd forintot, 260 milliárd forintra kellett emelni a rendkívüli érdeklődés miatt, majd végül a megítélt támogatások meghaladták a 290 milliárd forintot is.

Pest megyében mindeddig 24 pályázat részesült pozitív elbírálásban 11,7 milliárd forint támogatási összegben. Ebből a támogatásból a mezőgazdaság nehéziparának számító szarvasmarha-ágazatban közel 40 ezer férőhely létesítése vagy korszerűsítése valósul meg, országosan a többi ágazatot – baromfi, sertés, kecske, juh – is figyelembe véve 400 ezer négyzetméter istálló és egyéb építmény épül, vagy újul meg.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy őszre tervezi a kormány az új Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés (Akg) és az új Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása (Öko) elnevezésű 2022. január 1. után pályázható felhívások meghirdetését. Ezekben hároméves kötelezettségvállalási időszakot írnak elő, megemelik a támogatás mértékét, és rugalmasabban kezelik majd a földhasználati ügyeket.

Hozzátette: mindezzel a kormány célja, hogy minél több gazdálkodó tudjon részt venni a programban, növekedjen a támogatásba bevont területek aránya, minél nagyobb területen és minél több ágazatban legyen természetkímélő a gazdálkodás. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS