Július 14-től pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre – tájékoztatott Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.
A támogatás 100 százalékos, vissza nem térítendő, és akár teljes egészében előlegként igényelhető. Egy pályázatra legfeljebb 50 millió forint támogatás adható, így legalább 360 falu, a célcsoportból minden hetedik település valósíthat majd meg korszerűsítéseket.
Az állami támogatás a meglévőket felváltó energiahatékony lámpatestek telepítésére és a fényforrások autonóm szabályozhatóságának kiépítésére fordítható. Az önkormányzatok július 14-én 10 órától elektronikus úton jelentkezhetnek a kiírásra augusztus végéig a lebonyolító Nemzeti Energetikai Ügynökség honlapján, a pályázatokat az ősz folyamán elbírálják.
A korábbi években elvégzett korszerűsítési munkák tapasztalatai szerint egy-egy fejlesztés a felére csökkentheti a villanyoszlopok működtetésének áramköltségeit. A nagyobb városokban hasonló fejlesztések üzleti alapon is megvalósíthatók, a kistelepüléseken a finanszírozási lehetőségek szűkösebbek, a megtérülés lassabb – magyarázta az államtitkár. (Ha a leszerelt világítótestek az önkormányzat tulajdonában vannak, akkor a településeknek nemcsak feladatuk, hanem költségük sem keletkezik, a hulladékok összegyűjtését és kezelését a MOHU díjmentesen megoldja helyettük.)
A korszerű közvilágítás javítja a közterületek biztonságát, a lakosok komfortérzetét és életminőségét, az önkormányzatok pedig energiafogyasztásuk csökkentésével kevesebb rezsit fizethetnek – összegezett Steiner.
A Jedlik Ányos Energetikai Programban először a távhőszolgáltatókat célzó pályázat nyílt meg 45 milliárd forintos kerettel júniusban, erre több szakaszban, az első körben július végéig lehet jelentkezni. Egy hét múlva nyílik meg a távhőtermelőknek szóló felhívás első üteme, a rendszerek megújuló energiaforrásra átállítását 51 milliárd forinttal ösztönzik. Július 20-ig véleményezhető a vállalatok energiahatékonysági beruházásait segítő programelem, ebben csaknem 39 milliárd forint áll rendelkezésre az épületek vagy a gyártási technológia energiamegtakarítást eredményező korszerűsítéséhez. A társadalmi egyeztetésen már korábban átesett pályázatok közül a nyáron élesedhetnek a biogáz-biometán előállítás fokozását és az energetikai kutatás-fejlesztést szolgáló felhívások.
Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.
Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.