A fiatalok többsége a pénztárcáján is megérezte az elmúlt hónapok nehézségeit

2020. 07. 30., 18:05

A fiatalok 52 százalékának csökkentek a bevételei a járvány kitörése óta. A csökkenést érzők átlagosan mintegy 60 ezer forintról voltak kénytelenek lemondani a járvány kitörését követő időszakban – derül ki a K&H ifjúsági indexének legfrissebb adataiból.

A 19–29 éves korosztály tagjainak harmada kevesebb fizetést kapott a munkahelyén. Szintén jelentős, 46 százalékos azoknak a tábora, akik a szülők kisebb-nagyobb mértékű bevételcsökkenéséről számoltak be. 

Még korai teljes mérleget vonni a koronavírus-járvány hatásairól, de a részeredményekből kiderül, hogy a fiatalok többsége a pénztárcáján is megérezte az elmúlt hónapok egészségügyi nehézségeit.

20–100 ezres mínusz

A K&H ifjúsági indexe szerint a 19-29 korosztály 29 százalékának nagyobb, 23 százalékának pedig kisebb mértékben csökkentek a bevételei a járvány kitörése óta. Ezzel szemben 41 százalékuk nem érzékelt változást, 7 százalékuk pedig jövedelememelkedésről számolt be. Akiknek csökkent a bevétele, azoknak átlagosan 60 ezer forinttal kevesebbel kellett beérniük ebben a két hónapban, 49 százalékuknak a korábbinál havi 20-99 ezer forinttal kevesebb jutott - áll a K&H Bank ifjúsági index kutatásának eredményeiben.

A fiatalok 13 százaléka azt mondta, hogy a főállásból származó bevétele megszűnt, 20 százalékának jelentős mértékben visszaesett. A mellékállásból származó jövedelem megszűnése vagy csökkenése 28 százalékukat érintette. A 26-29 éves korosztály tagjainak 45 százaléka kapott kevesebbet az első számú munkahelyéről, ezen belül 19 százalékuk egyáltalán nem kapott fizetést.

Sok szülőnél is vékonyabb lett a pénztárca

A saját bevételek alakulásával összhangban a fiatalok jelentős része, 46 százaléka úgy látta, hogy a szüleik bevételei is mérséklődtek a koronavírus-járvány márciusi kitörése óta. Valamivel kevesebben, az érintettek 43 százaléka szerint a szülők bevételei nem változtak, 3 százalékuk pedig emelkedést tapasztalt. (A fennmaradó 8 százalék nem lát rá a szülei pénzügyeire vagy nem nyilatkozott róla.)

A fiatalok felét, jellemzően a fiatalabb korcsoportba tartozókat támogatják anyagilag is a szüleik. Ennek a csoportnak most a 10 százaléka kevesebb támogatást kapott a szülőktől több, mint 4 százalékuk pedig azt mondta, a járvány óta a szülők nem tudnak támogatást nyújtani.

Fontos szerepet szán a bank a fiataloknak

„A még kevés megtakarítással rendelkező fiatalok számára a járvány sokszínű gazdasági helyzetet eredményezett. Bár sokan szülői segítségre is számíthattak, jónéhányuknak már szembesülniük kellett saját jövedelmük csökkenésével, legrosszabb esetben megszűnésével. Ezért fontos, hogy számukra például a számlavezetés díjmentes, tehát egy hirtelen jött nehéz helyzetben sem kell banki költségekkel számolniuk” – mondta Árva András, a K&H Bank lakossági marketing szegmensének vezetője.

A K&H az idei első negyedév végén több, mint 20 százalékkal kezelt több ifjúsági számlacsomagot mint egy évvel korábban. A 20-29 éves korosztályban a bankszámláknak a 45 százalékára érkezik rendszeres fizetés. A bank által kezelt valamennyi lakossági bankszámla – azaz nem csak az ifjúsági számlák – 73 százalékára jön rendszeresen munkabér a bank adatai szerint.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-02 17:08:00
A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése szerint 2023 szeptemberében országosan 8067 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 50 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-10-02 15:08:00
A más által írt írásbeli magánvégrendelet érvényességi feltétele két végrendeleti tanú alkalmazása. Előfordulnak olyan esetek, amikor a végrendelet a tanúk olvasható nevét nem, csak az aláírásukat tartalmazza. Érvényes-e a végrendelet, ha a tanú aláírása nem olvasható és a neve az okiratból sem tűnik ki? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS