A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére tavaly decemberhez képest idén januárban átlagosan 5,9 százalékkal emelkedett a Trenkwalder közel 5 ezer alkalmazott béradatain alapuló számítása szerint.
A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó társaság közleménye szerint a 6 százalékot közelítő béremelés átlagosan másfél százalékos reálbér-növekedést biztosít a kékgalléros munkavállalók körében. A a kép nem egységes: miközben a dolgozók 36 százalékának nem változott a fizetése, a munkavállalók 21 százaléka 10 százaléknál magasabb mértékű, 24 százalékuk 5–10 százalék közötti, míg 19 százalékuk 0–5 százalék közötti béremelésben részesült.
A cégek egy része idén több okból is kivár az idei béremelés végrehajtásával. A kedvezőtlen piaci környezet miatt számos iparág vállalatai nem tudták kitermelni a fedezetét egy általános béremelésnek, ők jobbára csupán a minimálbér-emelés miatt kötelező kiigazításokat hajtották végre az érintett dolgozók körében – mondta Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója.
A szakember szerint másutt, ahol kissé kedvezőbb eredményeket sikerült elérni, de szintén szükség van a források tartalékolására, óvatosságból kivárnak, és csak a második vagy harmadik negyedévben lépnek. Ezzel egyrészt az első hónapokra megspórolhatják a bérnövekmény összegét, másrészt időközben kiderülhet, hogy milyen irányba mozdulnak a piacok.
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.