A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat gyorsjelentése alapján 2022 júniusában 230 309 álláskeresőt tartanak nyilván.
2022 májusáig a 2019 decemberi volt minden idők legjobb adata több mint 235 ezer fővel. Májusban 234 ezer alá esett a mutató, júniusban pedig folytatódott a csökkenés.
Területi bontásban Győr-Moson-Sopron megye áll az élen, a nyugati határszélen az álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya mindössze 1,2 százalék. Ezzel a fővárost is előzik, Budapest a második, 1,8 százalékkal, aztán Csongrád-Csanád és Pest következik 2,6, majd Komárom-Esztergom és Vas 2,8 százalékkal – tájékoztatott a Technológiai és Ipari Minisztérium.
Günzer Tamás idén harmadik alkalommal került a jelöltek közé, így 24 év után ismét villányi borász nyerte a díjat.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.