Több ezer robot segítheti a munkát a vendéglátásban és az egészségügyben

Több ezer robot segítheti a munkát a vendéglátásban és az egészségügyben
2021. 12. 14., 11:03

A koronavírus világméretű terjedése bizonyította, hogy a robotok a vírus elleni védelem hatékony eszközei, emellett segítséget nyújtanak az egészségügyben és vendéglátásban tapasztalható munkaerőhiány enyhítésében.

Az Enjoy Robotics Zrt. a Debreceni Egyetem Műszaki Karával együttműködve a nemzetközileg is versenyképes hazai robotikai ipar hosszútávú fejlesztését célozta meg. Ennek első lépéseként felépült az első magyar robotgyár, melyben hamarosan hazai fejlesztésű fertőtlenítő, felszolgáló, nővér robotok készülnek, valamint további kutatások, gyakorlati képzések is folynak.

A három éve bemutatkozott Enjoy Budapest robotkávézó mintájára hamarosan országszerte számos vendéglátóhelyen robotok vihetik ki az asztalokhoz az ételeket és az italokat, miközben szórakoztatják is a vendégeket – köszönhetően egy magyar fejlesztésnek.

Csizmazia Tibor, az Enjoy Robotics Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a kávézó üzemeltetési tapasztalatai alapján kidolgoztak egy komplex rendszert, melynek révén a robotok a vendéglátás magasabb szintjét biztosítják, a vendégélmény növelése mellett a személyzet terhelését és a költségeket is csökkentik.

Egyetemi és szakmai partnereik segítségével két év alatt felzárkóztak a nemzetközi piacvezető gyártókhoz, és emellett megoldást találtak egy európai sajátosságra, a soknyelvűségre.

„Olyan kommunikációs rendszert építettünk fel, melynek alapja a robot egyszerű taníthatósága. Segítségével a robot néhány hónap alatt a munkája során elhangzó kérdések 80-90 százalékára képes választ adni. A megoldás bármilyen nyelven működik, így megnyithatja a nemzetközi porondra lépést a hazai robotgyártás számára” – mutatott rá Csizmazia Tibor.

Becslése szerint Magyarországon néhány éven belül több ezer robot fog üzemelni a vendéglátásban és az egészségügyben.

Ki kell nevelni a szakembereket

Dr. Husi Géza, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar dékánja elmondta, mivel a régió vezető egyetemévé szeretnének válni, kötelességük, hogy támogassák az innovatív vállalkozásokat a fejlődésben.

„Fontosnak tartjuk, ha ilyen új ötleteik vannak, mögéjük álljunk a tudásunkkal, tapasztalatainkkal, hallgatóinkkal, mérnökeinkkel és segítsük őket a céljaik elérésében. Ha megnézünk egy robotot, akkor láthatjuk, hogy az építészektől a gépészeken át a mechatronikai mérnökökig a fejlesztésbe nagyon sokan be tudnak kapcsolódni” – fogalmazott.

Az Enjoy Robotics Zrt. fülesdi robotgyárában az első ütem indítását követően további növekedésre is lehetőség van.

Dr. Péter Csaba, Fehérgyarmat polgármestere örömét fejezte ki, hogy újítás történik a térségben.

„A robotika az emberiség jövőjét jelenti, egyre több területen kell alkalmazni. Boldog vagyok, hogy Fehérgyarmat térsége ad otthont egy ilyen vállalkozásnak és azt szeretnénk, ha ez a korszerű technológia az oktatás terén is bevezetésre kerülne a városban. Olyan munkavállalókat szeretnénk kinevelni, akik felkészültek ezek irányítására, hiszen az innovatív megoldások a jövőnket szolgálják” – magyarázta a polgármester.

(Fotó: Enjoy Robotics Zrt.)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-29 14:35:00
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS