Rekordot döntött a kiállítók száma a Széchenyi István Egyetem Karrierbörzéjén

Rekordot döntött a kiállítók száma a Széchenyi István Egyetem Karrierbörzéjén
2023. 04. 19., 18:21

Rekordszámú, több mint ötven kiállító vett részt a győri Széchenyi István Egyetem Karrierbörzéjén április 18-án. A cégek mintegy hatszáz állás- és gyakornoki lehetőséget kínáltak. A rendezvényen standdal szerepeltek az egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában lévő cégek.

A Széchenyi István Egyetemen minden félévben megrendezett Karrierbörze célcsoportját elsősorban az intézmény aktív hallgatói jelentik. Rajtuk kívül a diplomásoknak, a pályakezdőknek és a szakképzett fiataloknak is szól az esemény, amely kitűnő alkalom a vállalkozások számára, hogy megtalálják jövendőbeli gyakornokaikat, munkavállalóikat.

„A mostani rendezvényen rekordszámú, ötvenhat kiállító vett részt, összesen mintegy öt-hatszáz nyitott állás- és gyakornoki pozíciót kínálva az érdeklődőknek. A börze hagyományosan rendkívül népszerű a hallgatók körében, hiszen összehozza őket a térség vállalkozásaival. Sokan találják meg itt gyakorlati, illetve majdani munkahelyüket. Ez a program is hozzájárul ahhoz, hogy az egyetemünkön tanulók közül rengetegen már a diploma megszerzésének pillanatában rendelkeznek állással, gyakran annál a cégnél, ahol gyakornokként is dolgoztak tanulmányaik alatt” – fejtette ki Zentai Effi, a Széchenyi Egyetem karrierkoordinátora.

A több mint félszáz kiállító között volt több olyan is, amely a győri egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában van. Ilyen a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., amelynek sajtókapcsolati menedzsere, Beck András kifejtette: elsősorban leánycégük, az autósporthoz kapcsolódó kutatás-fejlesztéssel és innovációval foglalkozó a HUMDA Lab tevékenységét mutatták be az érdeklődőknek. „Ez járművel, járműdinamikával, mesterséges intelligenciával foglalkozó mérnökök, illetve projektmenedzserek számára lehet érdekes” – jegyezte meg.

A szintén a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz tartozó Techtra Technológiai Transzfer Intézet standjánál Remeli Viktor, a mesterséges intelligencia kutatócsoport vezetője azt mondta: céljuk, hogy a civil és a védelmi ipar számára hasznos technológiákat hozzanak létre, a fejlesztéseket az alkalmazott kutatási szinttől akár a prototípusig végigkísérve. „Ehhez gyakornokokat és már végzetteket keresünk mérnöki pozíciókba, elsősorban informatikai, mechatronikai, villamosmérnöki területekre”.

Jelen volt a rendezvényen az Európa legkorszerűbb járműipari tesztpályájánál működő ZalaZONE Ipari Park Zrt., amelynek vezérigazgatója, dr. Háry András arról beszélt, hogy a ZalaZONE Parkban olyan ökoszisztéma épül, amelynek a Széchenyi Egyetem mellett ipari szereplők, fejlesztési központok és kutatóintézetek is a tagjai. „A cél, hogy minél több nagy hozzáadott értékű tevékenység valósuljon meg a ZalaZONE-on. A Karrierbörzén részben a ZalaZONE Gyakornoki Programot, részben az ott működő cégeket népszerűsítettük a hallgatók körében” – mondta a vezérigazgató.

A ZalaZONE-nál letelepült cégek egyike a védelmi ipar fontos szereplője, a Rheinmetall Hungary Zrt. munkatársa, Gaál András azt hangsúlyozta, hogy nyitott mérnöki pozíciókkal érkeztek a Karrierbörzére, míg gyakornoki lehetőségek várhatóan jövőre lesznek elérhetők vállalatuknál.

(Fotó: Májer Csaba József)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 12. 10., 16:20
A gyenge 2023-as év után 2024-ben elindult élénkülés 2025-ben határozott növekedéssé erősödött a hazai lakáspiacon. A Duna House i szakértői szerint ezzel együtt is óvatos optimizmus lengi be a 2026-os ingatlanpiaci kilátásokat: a támogatott hitelek továbbra is élénk keresletet biztosítanak, miközben a 2025-ben megugró árak visszafoghatják a tranzakciószámokat.
2025-12-10 11:25:00
Az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja a jelenlegi 18 millió forintról 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22 millió, 2028-ban pedig 24 millió forintra nő – emlékeztet a NAV. A mentességet újonnan választóknak december 31-ig kell nyilatkozniuk.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.
Hamarosan a magyar cégeknek is átláthatóvá kell tenniük, hogy azonos értékű munkáért minden dolgozó egyenlő díjazást kapjon. Bár a bérszakadék a nemek között ma még jelentős – Magyarországon 17 százalék –, a szervezetek többsége nincs felkészülve a változásra, a munkavállalók pedig tartanak a fizetések nyilvánosságától. Gönczi Gyöngyi, a PwC Magyarország People & Organisation tanácsadási csapatának vezetője ebben az epizódban elmagyarázza, hogy az EU-s bértranszparencia-direktíva nem egyéni fizetések közzétételét, hanem igazságos, átlátható bérezési rendszereket és rendszeres bérszakadék-jelentést ír elő. A PwC és a Profession.hu közös programmal segíti a vállalatokat a tévhitek eloszlatásában és a felkészülésben.
Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS