Pandémiás dominóhatás súlyosbítja az IT szakemberhiányt

2021. 07. 27., 11:30

Egy keresett programnyelvhez értő szenior fejlesztő havi bérigénye ma Magyarországon 1 millió 350 ezer forint. Ez tizenöt százalékkal magasabb, mint a koronavírus-járványt megelőző időszakban. A pandémia digitalizációs dominóhatást indított el, amelynek következtében soha nem látott ütemben nő az informatikai szakemberek iránti igény. Meddig győzi a versenyt a hazai gazdaság?

Miközben megnőtt az IT szakemberek iránti kereslet, a home office pandémia alatti elterjedése a külföldi munkavállalás eddigi akadályait is ledöntötte. Olyan vállalatok jelentették be az örök távmunka lehetőségét, mint a Microsoft, a Facebook vagy a Twitter. A munkaerőért folyó verseny globálissá vált. Mindennek következményeként megugrott az IT szakemberek bérigénye Magyarországon is.

„A legkeresettebb és elterjedt programnyelvhez értő szenior fejlesztő bérigénye ma csaknem 15 százalékkal magasabb, mint a koronavírus előtti évben volt. Míg 2019-ben bruttó egymillió-kétszázezer forintot kért egy ilyen szakember, ma egymillió-háromszázötvenezret. Ezek átlagos jövedelem elvárások, amitől a valós aktuális kereset 10-20 százalékkal alacsonyabb” – számolt be tapasztalatairól Pulay Gellért informatikai keresésekre specializálódott HR szakértő, az ITmap.hu pályorientációs portál alapítója.

A szakember véleménye szerint a hazai vállalkozások egyre nehezebben bírják a jó szakemberekért folyó versenyt. A pandémia után méginkább globálizálódó munkaerőpiacon tulajdonképpen a világ összes cégével kell versengeni a szakemberekért. A megoldás érdekében a munkaadóknak jobban ki kell venni a részüket az utánpótlás gyakorlati képzésében, másrészt munkáltatói márkaépítésben olyan értékígéretet kidolgozni és megmutatni, amely a nemzetközi piaci összehasonlításban is vonzó lehet.



Pulay Gellért szerint a helyzet megoldásához egyrészről bővíteni kell a munkaerő kínálatot IT szakmai képzések és átképzések növelésével. Ehhez azonban ismertté kell tenni az IT szakmákat és meg kell változtatni a társadalomban berögzült előítéleteket, miszerint az informatika csak kockáknak való. Ennek érdekében jött létre az ITmap, amely segít eligazodni az informatikai szakmák között.

További lehetőség a versenyképesség javítására állami szerepvállalás növelése, adókedvezmény és az oktatás fejlesztése révén. Előbbire példa Románia, amely adókedvezmények nyújtásával eredményesen ösztönözni a hazai munkavállalást. Az oktatás fejlesztése tapasztalt oktatók és szakembereknek bevonásával történő mentor program kiépítésével valósulhatna meg, az utánpótlás minél eredményesebb és gyorsabb kinevelésében.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-05 16:13:00
A háborúban álló szomszédos ország egyik automatizálással foglalkozó vállalata saját fejlesztésű megoldást kínál a termőföldek aknamentesítésére. Sok korábbi hadszínteret újra gazdálkodásra alkalmassá tehetnek a robottraktorok.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS