Nekik már könnyebb az álláskeresés, a távmunka és a pénzügyek intézése

2022. 04. 30., 15:35

Csaknem kétezren teljesítették önállóan tavaly a Lehet könnyebb! online kurzust, amely elsősorban álláskeresőknek nyújtott ismereteket a munkahelyi digitális csapatmunka megoldásokról, pénzügyekről és arról, hogyan növelhetik esélyeiket a munkaerőpiacon. A HTTP Alapítvány szervezésében megvalósult képzésen a Microsoft Magyarország, az OTP Bank és a Trenkwalder által támogatott és ingyenesen elérhetővé tett tananyagot 140 résztvevő mentorált képzésben sajátíthatta el. A visszajelzések szerint a kurzus hasznos ismereteket és új szemléletet adott át a résztvevőknek.

Csaknem 2 ezer álláskereső végezte el önállóan a Lehet könnyebb! online kurzust tavaly, közülük 140-en mentorált képzésben is részesültek. A Microsoft Magyarország, az OTP Bank és a Trenkwalder állásközvetítő által támogatott, és a HTTP Alapítvány szervezésében megvalósult ingyenes kurzus a munkahelyek legújabb digitális eszközeiről és megoldásairól, pénzügyekről és az álláskeresés mikéntjeiről adott át ismereteket a résztvevőknek, akiknek túlnyomó többsége (72 százalék) álláskereső nő volt.

„Éreztem, hogy nem maradhatok ki a jelenleg zajló nagy változásokból, amit a technológia gyors fejlődése váltott ki. Nemcsak az álláskeresés miatt, hanem azért is, mert csak így tudok lépést tartani a világgal” – mondta Helle Erzsébet, a kurzus egyik résztvevője, aki évek óta otthon van és a családjáról gondoskodik, de szeretne visszatérni a munka világába.

Szerinte nemcsak azért volt hasznos a kurzus, mert praktikus tudás átadásával segített neki az álláskeresésben, hanem azért is, mert megismertette azzal az új szemlélettel, ami manapság elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki el tudjon igazodni a mindennapokban és értse, milyen elvárások fogalmazódnak meg vele szemben a munkaerőpiacon.

„Meggyőztek arról, hogy a programozás lehet izgalmas, örömteli, játékos és kreatív dolog. Egyre természetesebben, belső biztonsággal fordulok a digitális tér felé, amihez a kaput e képzések nyitották meg számomra. Mindez nagyban megkönnyíti az ideális munkahely megtalálását és a mindennapi ügyek intézését” – tette hozzá Erzsébet.

A Microsoft Teams és OneNote alkalmazások használatát bemutató órákat Erzsébet különösen hasznosnak, sőt kifejezetten izgalmasnak találta, mivel sok új lehetőséggel ismertették meg a kommunikáció és az emberi gondolatok digitális megfogalmazása terén.

Egy másik résztvevő, a nyugdíj közelében álló ápolónő, Zanat Lili a kurzuson megszerzett tudást és képességeket a mindennapokban kamatoztatja, emellett, elmondása szerint, a tananyag elsajátítása agytornának is remek volt.

„Nagyon jó alapokat adott a képzés. Meghozta a kedvemet ahhoz, hogy még jobban elmélyüljek ezekben a dolgokban, főleg a pénzügyeim okosabb kezelésében” – mondta Lili, aki a kurzus elvégzése óta digitálisan tartja nyilván a kiadásait és bevételeit, és ma már online rendezi a számláit és egyéb befizetéseit is.

A kurzus azért kapta a Lehet könnyebb! nevet, mert a segítségével megszerezhető digitális tudással kényelmesebbé, egyszerűbbé válhat a mindennapi ügyeink intézése, de arra is utal, hogy ez a tudás az elhelyezkedést is megkönnyíti. A kurzus tágabb értelemben a magyar lakosság digitális írástudásának fejlesztéséhez járul hozzá.

A Microsoft által megalkotott Digital Futures Index azt állapította meg, hogy a magyar lakosság digitális képességei elmaradnak a régiós átlagtól. Ezt a tanulmány készítői szerint azért szükséges javítani, mert egy fejlődési ciklust indít el, amelyben a digitális képességekkel felvértezett emberek keresletet támasztanak még több digitális szolgáltatás iránt, amely a gazdaság szereplőit ösztönözni több ilyen szolgáltatás kifejlesztésére. A gazdaság digitális átalakulása pedig végsősoron jobb életminőséget és javuló versenyképességet eredményez.

A HTTP Alapítvány a Lehet könnyebb! weboldalon tette elérhetővé a tananyagot, amely a tudást szemléletes illusztrációkkal, animációkkal, audio és videó tartalmakkal, valamint kvízekkel teszi még könnyebben befogadhatóvá, a tanulást pedig még élvezetesebbé.

A tananyag összeállítói szerint a kurzus 4-5 óra alatt teljesíthető, de aki szeretne jobban elmélyülni az egyes témakörökben, inkább 10-12 órával számoljon.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 16:48:45
A kormány július 1-jétől a természetes személyek kamatjövedelmét 13 százalék szociális hozzájárulási adóval is megterheli. Így a teljes adóteher már 28 százalékra hízik. A témával kapcsolatban számos tévhit kering, amelyeket a Bankmonitor szakértői igyekeznek tisztázni.
2023-06-07 15:18:20
Vonzó és társadalmilag megbecsült karrierútnak számít a vállalkozás Magyarországon, annak ellenére, hogy többen tartanak a kudarctól és jelentősen csökkent azok száma, akik jó lehetőségeket látnak a vállalkozásindításra – derül ki a Global Entrepreneurship Monitor frissen közzétett magyar adataiból.
2023-06-07 14:18:29
Nem csupán az országon áthaladó ukrán gabonát, hanem az ide érkezett termények minőségét is folyamatosan ellenőrzik. A kormány célja továbbra is az, hogy csak kiváló minőségű és biztonságos élelmiszer kerüljön a magyar emberekhez – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS