Négyhavi járulékot nem kell befizetnie több tízezer nehéz helyzetbe került vállalkozásnak

2020. 03. 31., 16:00

A globális koronavírus-járvány miatt kialakult krízishelyzetnek leginkább kitett szektorok azonnali segítséget kaptak a kormánytól a magyar gazdaság és a munkahelyek védelme érdekében; a szakmunkás minimálbért kereső munkavállaló után mintegy 71 ezer forintról mond le havonta az államkassza, csak azért, hogy az érintett vállalkozások megőrizhessék dolgozóik állását – nyilatkozta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden.

Az elmúlt két hét gazdaságvédelmi intézkedései csaknem 90 milliárd forintot hagynak a magyar gazdaságban – emlékeztetett Tállai András államtitkár hozzátéve, hogy a kormány jelenleg minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő csomagján dolgozik.

A gazdaságvédelmi intézkedések közül a nehéz helyzetbe került cégek négyhavi járulékmentességét emelte ki. Közölte, az azonnali segítségre szoruló mintegy tizenhárom ágazatban, így a turizmusban, a taxis és belvízi személyszállításban, a vendéglátó-, szórakoztató-, média- és filmiparban tevékenykedőkre, továbbá a szerencsejáték-, előadóművészi, rendezvényszervezői, fizikai közérzet javító és sportszolgáltatást nyújtó gazdálkodókra, speciális szabályokat hozott a kormány.

Ezekben az ágazatokban márciusra, áprilisra, májusra és júniusra vonatkozóan a munkáltatók mentesülnek a munkabér utáni közterhek megfizetése alól, a munkavállalók munkabérét terhelő járulékok közül pedig kizárólag a 4 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékot kell megfizetni 7710 forintos legmagasabb összegben – sorolta az adóügyi könnyítéseket az államtitkár.

Tállai András leszögezte: az adócsökkentés jelentős segítséget nyújt a koronavírus-világjárványnak leginkább kitett gazdasági szereplőknek. Az államkasszának nem kell megfizetni a 17,5 százalékos mértékű szociális hozzájárulási adót és a másfél százalékos szakképzési hozzájárulást, illetve a munkavállalótól is csak a személyi jövedelemadót, illetve maximum 7710 forint járulékot kell levonni. Így egy szakmunkás minimálbért kereső munkavállaló után mintegy havi 71 ezer forintról mond le a költségvetés azért, hogy megvédje az érintett szektorban dolgozók munkáját.

A kormány a munkahelyek megvédése mellett a lehető leggyakorlatiasabb segítséget nyújtja a vállalkozásoknak - tért ki a jogi szabályozásra az államtitkár. A koronavírus világjárvány hatásának leginkább kitett mintegy tizenhárom ágazatban tevékenykedőknél nem a papír (vagyis a bejelentett tevékenység) számít, hanem az elmúlt fél évben valójában és ténylegesen végzett tevékenység.

Így például nem mérvadó az, hogy szerepel-e a cég társasági szerződésében vagy más nyilvántartásában a járulékkedvezményre jogosító tevékenység vagy sem. Csak az számít, hogy a március 24-ét megelőző hat hónapban melyik tevékenységből szerezte a vállalkozás a legtöbb bevételét.

A mentesség akkor jár, ha az úgynevezett tényleges főtevékenységből származó összeg meghaladta az összbevétel harminc százalékát, és ha a tevékenységi kör a járulékkedvezményre jogosító tevékenységek között szerepel.

Tállai András elmondta, hogy a négyhavi járulékmentesség nemcsak az általános szabályok szerint adózó egyéni vállalkozókat és cégeket érinti, hanem a kivásokat is, hiszen a járulékkedvezménnyel érintett kivások esetében a kisvállalati adó alapjába nem kell beleszámítani a személyi jellegű kifizetések összegét. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS