Minimálbér, garantált bérminimum: „újabb lépések az európai bérfelzárkózás irányába”

2025. 11. 30., 22:50

A szociális partnerek a munkáltatói és a munkavállalói szervezetek jövőre minimálbér 11 és a garantált bérminimum 7 százalékos emelését javasolják a kormánynak; a javaslatot kompromisszumos megoldásként értékelték a felek.

Az emelésről a kormány dönt. Amennyiben elfogadják a javaslatot, a minimálbér bruttó 290 800 forintról 322 800 forintra, a garantált bérminimum 348 800 forintról 373 200 forintra emelkedik 2026. január 1-jétől.

Perlusz László, a VOSZ főtitkára jó kompromisszumnak nevezte a megállapodást. A minimálbér emelése „nagyon szép” egy olyan év után, amikor a gazdaság fél százalékos növekedést ért el, az infláció pedig 5 százalék alatti. Így a garantált bérminimum reálértéke is nő. A minimális bérek emelése komoly bérfejlesztés és az átlagbért is felfelé tolja – hangsúlyozta Perlusz László.

Ez újabb lépés az európai bérfelzárkózás irányába, a minimálbérnél hozzájárul, hogy néhány éven belül elérjék vagy megközelítsék a bruttó átlag kereset 50 százalékát – mondta a VOSZ főtitkára, aki szerint azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nyitottak a megújulásra, az új technológiák befogadására, nem fog gondot okozni az emelés. Ez az erőltetett bérfelzárkóztatás hozzájárul a cégek egészséges evolúciójához, és vélhetően nem okoz tömeges csődöt a vállalkozások körében.

Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke a lehetőségekhez képest elfogadhatónak nevezte a megállapodást, mert az nem igazán veszi figyelembe azt a nehéz gazdasági helyzetet, amelyben már jó 2–2,5 éve van Magyarország. Szerinte a minimálbér emelése túl optimista, de lehet indokolni azzal, hogy a legkevesebbet keresőkről szól. „Tudomásul venni, hogy ezek a magas minimálbér-emelések nem szolgálhatnak kiindulóponthoz az átlagbér emeléshez, mert arra nincsen fedezet a gazdaságban.”

Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a hét elején még a garantált bérminimum 8 százalékos emelésével számoltak, de azt vissza kellett venni, miután a kormány úgy döntött, nem csökkenti a szociális hozzájárulási adót. Szervezetük elnöksége szerint kormányzati támogatás nélkül szó sem lehet a 8 százalékról, főként a kereskedelemben, amelyet a nehéz gazdasági helyzetben olyan intézkedések is tetéznek, mint az érvényben lévő árréstop.

Mészáros Melinda, a Liga elnöke sikerként értékelte a megállapodást. A szeptemberben induló tárgyalásokon a munkavállalói oldal a garantált bérminimumnál 5 százalékkal indult, amit „sikerült feltornázni”. A jövő évre tervezett 3,6 százalékos, az elemzői várakozások felső határát jelentő 4 százalékos inflációs előrejelzés alapján a megállapodás jelentős reálbér bővülés.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke szerint a hároméves bérmegállapodás módosítása megfelel a munkavállalói igényeknek és tükrözi a realitásokat. A garantált bérminimum 4 százalékos infláció mellett 3 százalékos, a minimálbér 7 százalékos reálbérnövekedést jelent, közelítve a célt, hogy elérje a rendszeres bruttó átlag kereset 50 százalékát. Elmonda, hogy az idei évtől jogszabályi keretek jelölik ki a VKF jogosítványait a minimálbér megállapításában. A szakszervezetek nem ellenezték a szocho egy százalékpontos csökkentését, de jelezték aggályukat, hogy ez csökkenti a nyugdíj- és az egészségbiztosítási pénztár bevételeit és veszélybe sodorhatja a kifizetéseket. Úgy vélte, ha korábban megszületik a megállapodás, egy magasabb érték mellett, akkor az a kormányt a szocho csökkentésére sarkallta volta.

Eközben komoly költségvetést terhelő intézkedésről – 14. havi nyugdíj, vagy a vállalati 11 pontos adó- és adminisztrációcsökkentő program – született döntés. A béralku igazodási pont a cégek számára – mondta Palkovics Imre, hozzátéve, hogy a versenyszférában ennél kisebb, 2–7 százalékos emelésről érkeznek hírek, de sok helyen jövőre nem változnak a bérek. „Ennek tükrében ez egy jó megállapodás.”

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) is jelezte, hogy elfogadja a megállapodást, ami a soron következő vállalati bértárgyalásokra jó iránymutatásként szolgálhat. Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke szerint „nem volt szép húzás” a kormány részéről, hogy az utolsó pillanatban visszalépett a szocho csökkentésétől, ez megnehezítette az egyeztetést. A tárgyalásokon a minimálbérnél sikerült elérni, hogy ne 10, hanem 11 százalék legyen az emelés, ami megegyezik azzal a szinttel, amely a szocho csökkentése esetén volt napirenden. A garantált bérminimumnál a munkáltatói oldal nem egyezett bele a szakszervezetek 8 százalékos javaslatába, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben érthető – tette hozzá. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS