Mennyire érzi magát megbecsültnek a munkahelyén? – Így válaszoltak a fiatalok

Mennyire érzi magát megbecsültnek a munkahelyén? – Így válaszoltak a fiatalok
2021. 10. 25., 18:15

Kevésbé érzik jól magukat a munkahelyükön a fiatalok. Legalábbis az idei második negyedévben 39 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik megbecsültnek érzik magukat – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Az eredmény a munkát adó cégek számára is fontos, hiszen a hivatalos adatok szerint a pandémia utáni gazdasági újraindulás során újra munkaerőhiányos helyzet alakulhat ki, ezért fokozott szerepet kap a meglévő munkaerő megtartása.

Megváltozott a dolgozó fiatalok megítélése, kevesebben érzik magukat megbecsültnek a munkahelyükön – derül ki a K&H ifjúsági indexéhez készített reprezentatív felmérésből, amely a második negyedévben többek között azt vizsgálta, hogyan érzik magukat a 19–29 éves korosztály alkalmazottként dolgozó tagjai.

Sokkal kevesebb az elégedett fiatal

A kutatás eredményei szerint 2021 második negyedévében a dolgozó fiatalok 39 százaléka érezte magát megbecsültnek a munkahelyén. Ez szignifikáns csökkenést jelent a 2020 utolsó és 2021 első negyedévében mért 48, illetve 49 százalékos eredményekhez képest. Az utóbbi két időszakban mért közel 50 százalékos arány rekordértéket jelentett a felmérés 2012 óta íródó történetében.

A megkérdezett fiatalok valamivel több mint harmada – 34 százaléka – átlagosan érezte magát az állásában, míg 16 százalékuk nem igazán érzett megbecsülést, 11 százalékuk pedig egyáltalán nem.

Miért baj?

Az elégedett fiatalok számának csökkenése, valamint a megbecsültséget hiányolók magas – 27 százalékos – aránya egyben üzenet is a munkáltatók felé. A jelenlegi munkaerőpiaci kilátások szerint ugyanis egyre fontosabbá válik a vállalkozások, szervezetek számára az, hogy meg tudják tartani a munkaerőt. A legfrissebb hivatalos adatok szerint az idén fokozatosan csökkent az úgynevezett potenciális munkaerőtartalékba tartozók száma - ők azok, akik az üres álláshelyeket betölthetik a következő időszakban, azaz feszesebbé válhat a munkaerőpiac, több szektorban hiány alakulhat ki. A munkaerőhiányos helyzetben az alkalmazottak megtartásában a fizetés mellett fontos tényező, hogy a dolgozók mennyire érzik hasznosnak, megbecsültnek magukat.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 16., 13:25
A munkáltatók idei évre vonatkozó bérfejlesztési tervei óvatosabbak a tavalyinál. Míg 2025-re a cégek átlagosan közel kétharmada tervezett előzetesen bérfejlesztést, addig az idei évre a vállalatoknak mindössze 55 százaléka számol(t) ezzel. A munkavállalók döntő többsége (82 százalék) ugyanakkor arra számít, hogy emelkedni fog a fizetése vagy nőni fog a béren kívüli juttatásainak mértéke 2026-ban – derül ki a Profession.hu friss, 449 cég bevonásával, illetve 1000 fős minta alapján készített felméréseiből.
2026-02-13 17:50:00
Az érdeklődések száma már emelkedést mutat, és az ingatlanértékesítők is optimistábban tekintenek 2026-ra – derül ki a zenga.hu felméréséből.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS