Meghaladta a félmillió forintot az „átlag magyar férfi” bruttó keresete januárban

2022. 03. 28., 09:19

2022 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 467 300 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 322 100 forint volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 467 300, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 477 700 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 310 700, a kedvezményeket is figyelembe véve 322 100 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 13,7 százalékkal nőtt. A kedvezmények (valamint az adó- és járulékmentességek) figyelembevételével számított nettó kereset – elsősorban a 25 év alattiak számára meghatározott összegig biztosított adómentesség következtében – 1,1 százalékponttal nagyobb mértékben, 14,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A bruttó kereset mediánértéke 375 800 forint volt, amely 13,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 476 800, a költségvetésben 436 200, a nonprofit szektorban pedig 479 300 forintot ért el, ami a vállalkozások körében 12,5 százalék, a költségvetésben 12,8 százalék, a nonprofit szektorban 32,1 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A költségvetés bruttó átlagkereset-növekedése nagy részben az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremeléseknek – köztük az egészségügyi szakdolgozói béremelésnek, a bírák, ügyészek illetményemelésének – köszönhető. A nonprofit szektor jelentős keresetnövekedéséhez elsősorban az járult hozzá, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény, fenntartójának változása miatt, a költségvetési szektorból ebbe a szektorba sorolódott.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (785 200 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (303 300 forint).

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 508 100, a nők esetében 427 200 forintot ért el, ami a férfiaknál 13,6, a nőknél 13,7 százalékos növekedést jelent egy év alatt. (KSH)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 17:45:00
Az egész országban várható csapadéknak köszönhetően csökken a tűzveszély, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyeztetve 2023. szeptember 24-től az ország egész területén visszavonja a tűzgyújtási tilalmat.
2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS