Megéri exportra dolgozó vállalatoknál dolgozni

2018. 11. 27., 19:01

Az Európai Unióban minden hetedik munkahely a harmadik országokba irányuló exporttól függ – derül ki az Európai Bizottság által közzétett tanulmányokból. Ezek a munkahelyek a gazdaság többi részéhez képest átlagosan 12 százalékkal magasabb fizetéssel járnak.

A világ más részeire irányuló uniós export minden eddiginél fontosabb, hiszen 36 millió munkahelyet biztosít Európa-szerte, ami kétharmados növekedést jelent a 2000-es adathoz képest. E munkahelyekből 14 milliót nők töltenek be. Ezen túlmenően a világ más részeire irányuló uniós export 2300 milliárd euró hozzáadott értéket teremt az EU-ban.

Amióta a jelen bizottság 2014-ben hivatalba lépett, 3,5 millióval nőtt az exportnak köszönhetően létrejött munkahelyek száma. E munkahelyek a gazdaság többi részéhez képest átlagosan 12 százalékkal magasabb fizetéssel járnak – olvasható a bizottság közleményében.

Cecilia Malmström kereskedelempolitikáért felelős biztos így nyilatkozott: „E tanulmányból egyértelműen kiderül, hogy a kereskedelem munkahelyeket jelent. A világ más részeire irányuló uniós export jelentős és egyre növekvő számú polgár megélhetéséhez járul hozzá Európa minden szegletében. A kereskedelem által biztosított munkahelyek közel 40 százalékát nők töltik be. Az uniós kereskedelemnek köszönhetően az unió határaitól távol is több millió munkahely jön létre, például a fejlődő országokban. Ez újabb bizonyíték arra, hogy a kereskedelem mindenki számára kedvező lehetőséget jelenthet: ami nekünk jó, az partnereinknek is jó a világ minden részén.”

Az uniós kereskedelempolitikai nap keretében közzétett jelentés részletes tájékoztatókat tartalmaz az egyes uniós tagállamok által elért eredményekről. Az export unió-szerte munkahelyeket teremt és tart fenn, amelyek száma növekedést mutat. A legmagasabb emelkedés 2000 óta Bulgáriában (+312 százalék), Szlovákiában (+213 százalék), Portugáliában (+172 százalék), Litvániában (+153 százalék), Írországban (+147 százalék), Észtországban (+147 százalék) és Lettországban (+138 százalék) tapasztalható.

Az adatok rámutatnak a világ többi részére irányuló export jelentős pozitív átgyűrűző hatására. Amikor valamely tagállamban jó eredményeket érnek el az uniós exportőrök, az kedvezően hat más tagállamok munkavállalóira is. Ez azért van így, mert az ellátási láncban árukat és szolgáltatásokat nyújtó cégek számára is haszonnal jár, ha végfelhasználójuk külföldön értékesíti a végterméket. Például a világ többi részére irányuló francia kivitel mintegy 627 000 munkahelyet biztosít a többi uniós tagállamban.

A világ különböző országaiba irányuló uniós export mintegy 20 millió munkahelyet biztosít az unión kívül. E munkahelyek száma 2000 óta több mint kétszeresére nőtt. Az Egyesült Államokban például több mint 1 millió munkahelyet tart fenn az olyan amerikai áruk és szolgáltatások biztosítása, amelyek a globális ellátási láncon keresztül beépülnek az uniós kivitelbe.

Magyarország

A Magyarországon működő vállalatok EU-n kívülre irányuló exportja 517 ezer munkahely fennmaradásához járul hozzá, ehhez járul 224 ezer olyan állás, amelyet más tagállamok vállalatainak harmadik országba irányuló exporttevékenysége biztosít. A Magyarországról az unión kívülre irányuló export a többi tagállamban további 142 ezer fő foglalkoztatásához járul hozzá.

Tovább is van

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 19:18:54
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni. Ezzel Magyarország első a régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint.
2023-06-07 18:18:26
A turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megvédése érdekében 2023. május 31-ig volt lehetséges – 15 százalékos díj megfizetése nélkül – teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt, „bennragadt” összegeket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS