K&H: kevés fiatal érzi úgy, hogy megbecsülik a munkahelyén

2023. 06. 23., 13:42

Továbbra is kisebbségben vannak azok a dolgozó fiatalok, akik úgy érzik, hogy megbecsülik a munkájukat – derül ki a K&H ifjúsági indexből, amely a 19-29 éves korosztály állásban lévő tagjainak helyzetét vizsgálta. A megkérdezettek 52 százaléka stabilnak érzi a munkahelyét, 14 százalékuk azonban úgy látja, nem igazán biztos az állása.

Összességében felemás véleményen vannak a dolgozó fiatalok a munkahelyükről. Tartósan kisebbségben vannak, akik nem érzik megbecsültnek a munkájukat, emellett az állását a minimális többség – 52 százalék – biztosnak érzi – derül ki a K&H ifjúsági indexből az idei első negyedévben. A reprezentatív kutatás keretében a 19-29 évesek mondtak véleményt a munkájukról.

Hiányzik az elismerés a fiatalok munkájából

A részeredmények szerint a dolgozó fiatalok mindössze 36 százaléka számolt be arról, hogy elismerik a munkáját. Ez az eredmény – a nagyobb kilengésektől eltekintve – lényegében megfelel a 2012 óta minden negyedévben rendszeresen elkészülő felmérés hosszú távú átlagának, egyúttal azt mutatja, hogy évek óta nincs előrelépés ezen a téren. A válaszadók 41 százaléka a megbecsültséget átlagosnak mondta, 23 százalékuk viszont hiányolja azt.

Csak a huszonévesek fele látja biztosnak az állását

Az elismerés szempontjából kedvezőtlen a kép, a munkahely stabilitását tekintve sem sokkal jobb a helyzet. A dolgozó fiataloknak alig több mint fele, 52 százaléka szerint biztos az állása, ez az elmúlt négy negyedév – egyébként alacsonynak számító – értékeinek megfelelő eredmény. A felmérés történetében 2017 végétől a koronavírus-járvány okozta hanyatlásig, 2020 közepéig a dolgozó fiatalok 60-70 százaléka érezte stabilnak a munkahelyét. A friss kutatás szerint az idei első negyedévben a válaszadók 34 százaléka szerint átlagosnak mondható a munkahely stabilitása, 14 százalékuk szerint van félnivalójuk ezen a téren.

Arra a kérdésre, ha úgy adódna, akkor mennyire könnyen találnának új munkát, a fiatalok 33 százaléka azt mondta, hogy ez egyszerűen menne. Több mint negyedük, 27 százalékuk átlagos forgatókönyvvel számol erre az esetre, 40 százalékuk ugyanakkor nehézségekre számítana ezen a téren. Egy esetleges külföldi munkahely az érintettek 32 százalékánál opció, több mint 40 százalékuk azonban nem számol ezzel a forgatókönyvvel.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-08 10:10:00
A hazai kkv-szektor a 2020-ban kezdődő válságot követően 2022-ben is küzdött külső finanszírozási forrásokért. Gazdaságserkentés céljával a Magyar Állam támogatott finanszírozási formákkal bővítette a hazai idegen források kínálatát, míg egyes piaci szereplők kreatív, a hazai gyakorlatban szokatlan tőkeemelési stratégiákkal álltak elő. Az utóbbiak közül mutat be néhányat az RSM Hungary.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS