2024-ben a legmagasabb havi bruttó átlagkeresettel a szakorvosok rendelkeztek, amely megközelítette a 2,1 millió forintot – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Az egészségügyi ágazatban dolgozók bérfejlesztése 2024-ben is folytatódott, az előző évhez képest átlagosan 11 százalékos keresetemelkedés volt tapasztalható; a legnagyobb mértékű növekedés az egészségügyi szakdolgozók körében valósult meg, ahol a bruttó bérek átlagosan 20 százalékkal emelkedtek – olvasható a statisztikai hivatal „Helyzetkép, 2024 – Egészségügy” című kiadványában. (A nemzetgazdaság egészében a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 2024-ben 13,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.)
2024-ben a legmagasabb havi bruttó átlagkeresettel a szakorvosok rendelkeztek, amely megközelítette a 2,1 millió forintot. A legalacsonyabb kereset a gyógyszertári és gyógyszerellátási asszisztenseket jellemezte, esetükben a havi bruttó átlagbér 549 ezer forintot tett ki. (A nemzetgazdaság egészét tekintve a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2024. decemberben 727 700 forint volt.)
Bruttó átlagkeresetek a magyar egészségügyben (2024. december):
– egészségügyi vezetők: 1 936 079 forint;
– orvosok (vezetők nélkül): 1 731 001 forint;
– gyógyszerészek: 1 041 152 forint;
– egészségügyi szakdolgozók (vezetők nélkül): 739 277 forint.
Kutatás-fejlesztési projektet indít Magyarországon a Gentherm, az autók utastéri hőmérsékletszabályozásának amerikai specialistája.
A friss rendszerterhelési csúcs több mint 500 MW-tal haladta meg a 2025-ben regisztrált rekordigényt.