Júliustól változik az egyszerűsített jogviszonnyal foglalkoztatottak után fizetendő közteher mértéke – értesült a Magyar Nemzet.
Alkalmi munka esetén az eddigi ezer forint helyett a minimálbér egy százalékát kell fizetnie a foglalkoztatónak, vagyis idén kétezer forintot – írja a Magyar Nemzet.
A mezőgazdaságban és a turizmusban dolgozó idénymunkások után az eddigi ötszáz forintról a minimálbér fél százalékára emelkedik a közteher mértéke, vagyis ezer forintot kell megfizetnie az államnak.
A filmforgatások statisztái után a foglalkoztatók júliustól a minimálbér három százalékát kötelesek befizetni, vagyis az eddigi négyezer forintról hatezer forintra nő a teher. A napi bérük felső határa is emelkedik: a korábbi 18 ezer forintról a minimálbér 12 százalékára, vagyis 24 ezer forintra.
Az Arany Sörpecsét Európa egyik legfontosabb sörversenye a csehországi Litomericében.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.