IVSZ: nem elég népszerű az informatikusképzés, 44 ezer szakember hiányozni fog a rendszerből

2022. 05. 25., 11:36

Egyre nagyobb informatikushiányra számít a képzési adatok alapján az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ).

Szakértők szerint az informatikai képzések népszerűsége az utóbbi két évben már nem nőtt olyan gyorsan, mint előtte, bár az informatikai alapszakokon a jelentkezések száma az átlagosnál kisebb mértékben csökkent. A kilátásokat súlyosbítja, hogy a mesterképzéseken 2015 óta idén először volt kevesebb a jelentkező, és a tanulmányaikat is sokan hagyják abba idő előtt, az alapszakokon tanulóknak körülbelül a fele – olvasható az IVSZ közleményében-.

Az elemzések a felvételi követelmények szigorításával, az emelt szintű érettségi bevezetésével magyarázzák a jelentkezők számának csökkenését – tették hozzá, hangsúlyozva, hogy a matematika- és informatikatanári képzéseken kiváltképp súlyos a helyzet. Néhány év alatt ugyanis majdnem megfeleződött a jelentkezések száma, ráadásul a lemorzsolódási arány itt is jelentős.

Az IVSZ már 2020-ban azt valószínűsítette, hogy legalább 15 ezer, de akár 26 ezer IT-szakember is hiányozhat a belföldi munkaerőpiacról rövid időn belül. Most azzal számolnak, hogy néhány év múlva ennél jóval nagyobb, akár 44 ezres hiány is kialakulhat. A szervezet a kedvezőtlen kilátások miatt sürgeti a döntéshozókat, hogy felsőoktatási reformokkal emeljék a végzettek arányát, és tegyenek többet az informatikai képzések népszerűsítéséért. Ösztöndíjprogram bevezetését is javasolják emellett, a nem informatikai szakokon pedig olyan képzéseket szorgalmaznak, amelyek a digitális átalakulással összefüggő technológiai, munkaszervezési, üzletfejlesztési kérdéseket mutatják be. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS