Új továbbtanulási lehetőség nyílt meg az informatikai képzési terület iránt érdeklődők számára a Széchenyi István Egyetemen.
A felsőoktatási törvény legutóbbi módosítása alapján a hallgató vagy volt hallgató kérheti felvételét – a központi felsőoktatási felvételi eljárásban történő részvétel nélkül, önköltséges képzésre – azonos, illetve másik felsőoktatási intézmény informatika képzési területén meghirdetett olyan szakra, amelyen az adott felsőoktatási intézmény kreditátviteli szabályai szerint legalább 30 beszámítható kreditponttal rendelkezik.
A jelentkezők számára plusz motivációt jelenthetnek a Diplomás Pályakövetési Rendszer legfrissebb adatai, amelyekből kiolvasható, hogy akik a győri egyetemen szerezték diplomájukat, átlagosan egy hónapon belül helyezkedtek el, hetekkel hamarabb, mint más magyar egyetemen végzettek.
Sokatmondó, hogy az informatikai-műszaki képzést elvégezve 0,4–0,8 hónap alatt jutottak álláshoz a fiatalok. Az adatokat vizsgálva szembetűnő a Széchenyin informatikai tudományterületen végzettek bruttó 550.065 forintos kezdőfizetése, ami számottevően meghaladja az országos átlagot.
A mintatantervekkel és a kreditátvitel részleteivel kiegészített jelentkezési felület ide kattintva érhető el.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2023. november 16-án megtartotta az éves fizikai védelmi gyakorlatát az Országos Atomenergia Hivatal, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság felügyelete mellett.