Generali: minden ötödik magyar gondolkodik munkahelyváltáson a magasabb fizetés reményében

2023. 02. 14., 14:37

Egekbe szökő, több számjegyű infláció, megnövekedett üzemanyagárak, energiaválság következtében emelkedő rezsidíjak, csökkenő reálbérek. Pénzügyi nehézségekkel terhes gazdasági környezetben ért minket az idei év. A Generali Biztosító januári kutatása a magyarok 2023-ra vonatkozó várakozásait és pénzügyi terveit mérte fel.

Megosztott a társadalom

A kutatás alapján a magyarok körében megosztottság fedezhető fel 2023-as várakozásaikat tekintve, ugyanis közel fele-fele arányban vannak a bizakodók és a borúlátók. A válaszadók 51 százaléka nyilatkozott úgy, hogy pozitívnak, derűlátónak érzi magát az év elején, míg 49 százalékuk azt állította, hogy inkább borúlátó.A fiatalabb korosztály (18–39 évesek) esetében magasabb a derűlátók aránya, míg az idősebb korosztály (40–65 évesek) körében több a borúlátó. Az optimista szemléletmód emellett jellemzőbb a magasabb jövedelemmel rendelkezőkre – a nagyobb anyagi biztonság tehát az évi kilátásokra is pozitív hatással bír.

A válaszadók 42 százaléka nyilatkozott úgy, hogy 2023-ban szeretne több pénzt megtakarítani. A legtöbben az általános spórolási technikákra helyezik a hangsúlyt – a válaszadók nagy arányban jelöltek meg egyidejűleg több költségcsökkentő módszert is. 40 százalékuk a felesleges termékek és szolgáltatások megvásárlásának elkerülésére kíván fókuszálni, a válaszadók negyede pedig kiemelten tervez odafigyelni a rezsicsökkentő megoldások alkalmazására. A személygépjármű-használat csökkentésével a válaszadók 15 százaléka kíván spórolni.

Többekben felmerül a munkahelyváltás gondolata

A kiadás-csökkentésre odafigyelni tervező válaszadók 19 százaléka a magasabb fizetés reményében munkahelyváltást is tervez 2023-ban. Mindez a jelenlegi rendkívül feszített munkaerőpiaci helyzetben jelentős szám. A munkaerőpiac továbbra is munkaerőhiányos, így erőteljesen munkavállaló-vezérelt. Hogy elkerüljék a fluktuációt és megtartsák szervezetüknél a tehetséges alkalmazottakat, a vállalatok kénytelenek lesznek béremeléssel ellensúlyozni az infláció jövedelmekre gyakorolt hatását, a reálbércsökkenést.

Előtérbe kerül a hosszú távú pénzügyi tervezés

A hosszabb távú tervezés, a pénzügyi stabilitás megőrzéséhez való aktív hozzájárulás szintén jelen van a magyar társadalomban. A Generali kutatása alapján ugyanis azon válaszadók közül, akik idén szeretnének jobban odafigyelni a spórolásra, 18 százalék nyilatkozta azt, hogy tervez befektetni.

A jelenlegi kiszámíthatatlan és tervezhetetlen élethelyzetben növekszik a pénzügyi tudatosság, a tervezés és az öngondoskodás jelentősége. Egy tavaly szeptemberi Generali-kutatás is kimutatta, hogy a magyarok jövővel kapcsolatos általános attitűdjei igencsak negatívak: a válaszadók közel harmada szerint az aktív korúak sokkal rosszabbul fognak élni néhány évtized múlva, mint most.

„Akárcsak a korábbi, úgy az idén januári kutatás eredményei is azt mutatják, hogy a magyarok többsége számára fontos a pénzügyi tudatosság és az öngondoskodás. A hosszú távú pénzügyi tervezés egyik legfontosabb eleme a tudatosság és a rendszeresség – bármekkora összeget is tud megtakarítani az ember. A személyre szabott, legmegfelelőbb pénzügyi megoldásokról való tájékozódás is jelentősen hozzájárulhat a pénzügyi stabilitás megteremtéséhez és hosszú távon is sikeres fenntartásához” – mondja Schaub Erika, a Generali személybiztosításokért felelős igazgatósági tagja.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 12:10
Három év után először lassult a cégállomány csökkenése az első negyedévben, de a háttérben nem élénkülés, hanem szerkezeti átrendeződés zajlik. Az alapítások új mélypontra estek, miközben a kényszertörlések száma megugrott, ami arra utal, hogy egyre több vállalkozás nem klasszikus eljárásban, hanem csendben kerül ki a rendszerből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.