ELTE: a munkafüggők nem túl jók összetett feladatok teljesítésében

2024. 02. 21., 21:10

A munkafüggőség kognitív jellemzőit tárták fel az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara (PPK) kutatói úttörő vizsgálatukban. Eredményeik szerint a munkafüggők és a nem függők gondolkodásában és memóriájában több lényegi eltérés figyelhető meg.

Mivel eddig még nem végeztek kutatást arról, hogy milyen gondolkodási folyamatok köthetőek a munkafüggőséghez, az ELTE PPK kutatói és munkatársaik azt tűzték ki célul, hogy felállítják a munkafüggőség kognitív profilját. Vizsgálatuk eredményeit a Scientific Reports című tudományos folyóirat hasábjain publikálták.

A munkafüggőség a negatív következmények tekintetében nagyon hasonlít más viselkedési addikciókhoz, például a játékszenvedélyhez vagy a szexfüggőséghez.

Hivatalosan még nem tekintik mentális zavarnak, és általánosan elfogadott meghatározás a jelenségre továbbra sincs, annyi azonban bizonyosan elmondható, hogy az ilyen személyeknek olyan túlzott az igénye a munkára, hogy az már észrevehető zavarokat okoz testi és lelki egészségükben, személyes kapcsolataikban és társas életükben. Amikor nem dolgozhatnak, pszichológiai elvonási tüneteket tapasztalnak, és a munkamennyiségük csökkentésére tett kísérleteik rendszerint sikertelenek.

Ez a probléma azért foglalkoztatja egyre inkább a szakembereket, mert a munkafüggőség előfordulási aránya – attól függően, melyik országról van szó – 7 és 40 százalék közé tehető, így a népesség jelentős hányadát érinti. Arról azonban eddig még nem született kutatás, hogy milyen gondolkodási folyamatok köthetőek a munkafüggőséghez.

Az ELTE PPK kutatói és munkatársaik a személyes jelenlétű vizsgálatba olyan embereket vontak be, akiknél magas a munkafüggőség kockázata, illetve olyanokat, akiknél ez a kockázat alacsony. A két csoportnak különféle neuropszichológiai teszteket és memóriafeladatokat kellett elvégeznie.

Az eredményeket összehasonlítva a kutatók számos különbséget találtak a munkafüggők és a nem függők munkamemóriájában, valamint az úgynevezett gátló funkcióikban.

A magas kockázatú csoport például jobbnak bizonyult azokban a feladatokban, amelyek során rövid ideig kellett emlékezetben tartani egy információt. Az ilyen egyszerű memóriafeladatokban olyan tulajdonságaik segíthették őket, mint például a kitartás, a lelkiismeretesség és a perfekcionizmus. Azonban komplexebb feladatokban, ahol az információt nemcsak megjegyezni, hanem frissíteni, irányítani is kell, a munkafüggők rosszabbul teljesítettek. Ennek lehetséges magyarázata a kutatók szerint, hogy ezek az emberek jellemzően túl vannak terhelve, ami hátráltatja őket összetettebb feladatok megfelelő elvégzésében.

A munkafüggőségben hangsúlyos szerepe lehet a multitaskingnak, ami összefüggésbe hozható a korlátozott munkamemória-kapacitással. Ez állhat annak hátterében, hogy bár a függőségben érintettek több időt töltenek munkával, mint kollégáik, mégsem mutatnak jobb teljesítményt.

A kutatás arra is rámutatott, hogy a függők rosszabb gátló kontrollal rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy nehezebben tudják elnyomni nem odaillő gondolataikat és impulzusaikat, ezért gyakran alaposabb megfontolás nélkül, hevesen reagálnak.

A gátló kontroll a szervezésben, tervezésben is fontos szerepet játszik, így annak romlása a munkamániások életminőségét és teljesítményét is jelentősen befolyásolhatja. Az impulzivitás megnyilvánulhat abban is, hogy túl sok feladatot vállalnak el, mert nem gondolják végig, mekkora a kapacitásuk - ez a megnövekedett munkamennyiség pedig munkafüggő viselkedést eredményez.

Egyelőre még kérdéses, hogy ezek a kognitív eltérések kockázati tényezőt jelentenek a munkafüggőség kialakulásában, vagy éppen a függőség lefolyása alatt kezdenek romlani a memória- és gátlófunkciók. A pontos összefüggés megállapításához további vizsgálatok szükségesek, de már a jelen kutatás is közelebb viheti a szakembereket a munkafüggőség diagnosztizálásához és a lehetséges kezelési utak megtalálásához – összegezték az ELTE kutatásában. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS