Egyre többen választják a hibrid irodát

2020. 12. 01., 12:15

Nem nőtt számottevően az otthonról dolgozók száma a koronavírus első hullámához képest, a kollégák teljesítményének nyomon követése azonban még mindig problémát okoz a magyar cégeknél – derült ki az informatikai háttérfejlesztésekkel foglalkozó Infosector Kft. friss kutatásából. A csoportmunka hatékonyságát vizsgáló felmérés eredményei alapján csak a cégek mintegy fele használ munkaidő nyilvántartó rendszert a távmunkában is, és csak mintegy harmaduk vezetett be bejárási protokollt a fertőzésveszély elkerülésére. A kutatás arra is rámutatott, hogy a csapatszellem fenntartására egyre gyakrabban alkalmaznak ún. „hibrid iroda” megoldásokat, ugyanakkor ennek biztonsági kockázatát alábecsülik a cégvezetők.

Rengeteg magyar dolgozik távmunkában

Az országszerte több mint 250 vállalati ügyféllel rendelkező Infosector kutatásában cégvezetők válaszait gyűjtötték össze a második hullámban tapasztaltakról és a pandémia által okozott kihívások kezeléséről. A hat pontból álló kérdőívben a megkérdezetteknek egy tízes skálán kellett értékelniük az állításokat azok alapján, hogy mennyire igaz cégükre az adott kijelentés.

Az első kérdésre adott válaszok alapján kijelenthető (5,6-os átlag), hogy habár voltak kiugró esetek, összességében szeptembertől kezdve nem nőtt számottevően az otthonról dolgozók száma az első hullámhoz képest. A cégvezetők többsége egyúttal arra is rámutatott, hogy munkavállalóik több mint fele dolgozik huzamosabb ideje otthonról (6,2-es átlag), és a vállalkozása idei eredményére kiemelkedő hatással van az otthoni munkavállalók teljesítménye.

Egyelőre sok a félmegoldás

Habár számos cégnél pozitív irányba változott a távmunkával szembeni bizalom, még mindig rengeteg az olyan „félmegoldás” a piacon, amivel csak időszakosan tudják áthidalni a nehézségeket. A megkérdezettek felénél például hiányzik a beosztás- és munkaidő nyilvántartási rendszer (5,0-s érték), ami hosszútávon a munka-magánélet egyensúly felborulását is okozhatja, hiszen összességében óraszámot tekintve többet dolgoznak otthonról a kollégák, mint tették azt az irodában.

„A munkáltatók és a munkavállalók is a saját bőrükön érzik azt, hogy a megfelelő körülmények kialakítása otthon is kulcsfontosságú, hiszen az értékteremtéshez nyugodt környezet és pontos feladatkezelés szükséges. A kutatásunk visszaigazolta a személyes tapasztalatainkat is: egyre több a jó példa, de iparágtól függetlenül elmondhatjuk, hogy még rengeteg tennivalója és lehetősége van még a magyar cégeknek ezen a téren”mondta Fábián Tamás, az Infosector Kft. operatív vezetője.

Egyre többen váltanak „hibrid iroda” rendszerre a csapatszellem fenntartása miatt

Mivel az alapvető kapcsolattartás az ingyenesen vagy minimális havidíjjal elérhető szoftverek (például Microsoft Teams) bevezetésével megoldódott, és az az online meetingeken általában jól értik és látják is egymást a felek, sokan úgy érzik, hogy minden háttér adott az otthoni munkavégzéshez. Az online megbeszélések önmagukban azonban korántsem elegendőek ahhoz, hogy megteremtsék a teljes munkahelyi élményt. Több nemzetközi kutatás is rámutatott már arra, hogy a home office-ban jelentősen csökkenhet a dolgozók motivációs szintje és szellemi jóléte.

Ez a magyar piacon sincs másként: „A vállalatok nagy része a járványveszélytől tartva biztonsági okokból minimálisra csökkentette dolgozóik személyes találkozóinak a számát, hiszen ezzel meg tudják akadályozni a gócpontok kialakulását és a szervezetek teljes leállását. Ez helyes és felelős gondolkodás, ugyanakkor a csapatszellem és a kohézió fenntartásához kell a szociális érintkezés. Ezért váltanak egyre többen úgynevezett hibrid iroda rendszerekre, ahol ugyan korlátozottan, de találkozhatnak és informálisan beszélgethetnek egymással a kollégák”mondta Gungl Ágoston, az Infosector Kft. ügyvezetője.

A kollégák visszaengedése nemcsak egészségügyi, hanem biztonsági kockázat is

A kutatásban megkérdezettek egyharmadánál működik már valamilyen rendszer (például A és B hét), amikor egymást váltva, korlátozott létszámban, de személyesen is találkozhatnak és együtt dolgozhatnak a kollégák az irodában. Ez a „hibrid” módszer viszont ismét új kihívások elé állítja a cégeket, hiszen - minden jó szándék ellenére - ha nem vesznek igénybe szakértőt a bevezetéshez, akkor adatvédelmi és kiberbiztonsági kockázatokat hoznak be a kollégák otthonról a munkahelyre.

„Már egy magáncélra használt pendrive vagy egy laptop is trójai falóként szolgálhat a hackerek számára. Ha valahogyan bekerül egy ilyen eszköz a céges hálózatba, a visszatérő munkavállalók a nap végén akár akaratlanul is milliós károkat okozhatnak a cég számára. A vezetőknek ezért általában azt szoktuk javasolni, hogy olyan megoldásokban gondolkozzanak, amelyek átfogóan adnak választ a kihívásokra – hiszen egy ilyen rendszerbe egyszer kell befektetni, majd a szakértő partner odafigyelésével a most bevezetett megoldás évekig jól szolgálja majd a vállalkozás céljait, és akkor is puhára esnek, ha esetleg újra beüt a baj”– foglalta össze tapasztalatait Fábián Tamás.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS