Egyre nehezebben találnak munkát a magyar fiatalok

2020. 01. 07., 10:45

A 2019. szeptember–novemberi időszakban a fiatal (15–24 éves) korcsoportban a foglalkoztatottak száma éves összevetésben 21 ezer fővel, 284 ezerre csökkent, a fiatal munkanélküliek száma pedig 8,3 ezer fővel, 43 ezerre nőtt – derül ki a statisztikai hivatal tájékoztatóiból.

Foglalkoztatottság

A 2019. szeptember–novemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 517 ezer fő volt, 23 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2 százalékra emelkedett. A férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket, és körükben a javulás is jelentősebb volt.

2019. szeptember–novemberben az egy évvel korábbihoz képest:

  • A foglalkoztatottak létszáma 0,5 százalékkal magasabb, 4 millió 517 ezer fő volt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 31 ezer, a külföldi telephelyen dolgozóké 10 ezer fővel nőtt, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma pedig 19 ezerrel csökkent.
  • A foglalkoztatottak közül 4 millió 436 ezren tartoztak a 15–64 évesek közé, a foglalkoztatási rátájuk 0,6 százalékponttal, 70,2 százalékra emelkedett. A 15–64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 2 millió 438 ezer fő volt, a foglalkoztatási rátájuk 0,7 százalékponttal, 77,5 százalékra nőtt. A 15–64 éves nők körében a foglalkoztatottak száma 1 millió 998 ezer főre csökkent, a foglalkoztatási rátájuk 63,1 százalékra nőtt.
  • A fiatal (15–24 éves) korcsoportban a foglalkoztatottak száma 21 ezer fővel, 284 ezerre, a foglalkoztatási ráta 1,7 százalékponttal, 28,2 százalékra csökkent. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népességben a foglalkoztatottak száma 40 ezerrel, 3 millió 457 ezer főre, foglalkoztatási rátájuk 0,5 százalékponttal, 84,5 százalékra nőtt. Az idősebb (55–64 éves) korosztályban a foglalkoztatottak létszáma 13 ezer fővel kevesebb, 695 ezer fő volt, a foglalkoztatási ráta 1,2 százalékponttal, 57,0 százalékra emelkedett.
  • A 20–64 éves korcsoport esetében – amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal, 75,5 százalékra emelkedett. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 83,4, a nőknél 67,7 százalék.

Munkanélküliség

A 2019. szeptember–novemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 163 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt.

2019. szeptember–novemberben az egy évvel korábbihoz képest:

  • A 15–74 éves férfiak körében a munkanélküliek száma 84 ezer főre, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalékra csökkent. A nők esetében a munkanélküliek száma 80 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalék volt.
  • A 15–24 éves munkanélküliek száma 8,3 ezer fővel, 43 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 2,9 százalékponttal, 13,2 százalékra nőtt. A munkanélküliek több mint egynegyede ebből a korcsoportból került ki. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 3,0 százalékra, az 55–74 éveseké 0,9 százalékponttal, 1,6 százalékra csökkent.
  • A munkanélküliség átlagos időtartama 10,6 hónap volt, a munkanélküliek 30,5 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.

KSH

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 08., 16:10
Az első félév gazdasági mutatói már óvatos élénkülést jeleznek, ez azonban még nem jelent meg a vállalkozói döntésekben. Az OPTEN adatai szerint lassult a társas vállalkozások fogyása, de az alapítások továbbra is visszafogottak, miközben a korábbi évek vállalati kockázatai sem futottak még ki. A cégtrend így egyelőre nem fordulatot, hanem kivárást tükröz.
2026-07-10 12:20:00
Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium 53 szakmai szervezet bevonásával olyan javaslatokat fogalmazott meg, amelyek alapján a NAK – az eddigi működésével ellentétben – kizárólag szakmai érdekképviseleti feladatokat lát majd el – tájékoztatott Bóna Szabolcs miniszter.
2026-07-09 11:25:00
A polgári jog, így a Polgári Törvénykönyv védelemben részesít minden személyiségi jogot, de bizonyos személyiségi jogokat külön is nevesít. Ide tartozik a magántitokhoz fűződő jog is, amely az egyénnek a saját adatai, titkai feletti rendelkezést testesíti meg. Hogyan valósul meg a magántitok védelme? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS