Csökkent az álláskeresők száma augusztusban

2019. 09. 24., 18:05

Az álláskeresők száma augusztusban 2,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához és 1,1 százalékkal a júliusihoz képest; a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az augusztusi zárónapon 245 100 álláskereső szerepelt.

Az NFSZ adatai szerint augusztusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,3 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,7 százalék. A legalacsonyabb érték továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében volt.

Augusztusban 34 800 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 12,9 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző év azonos időszakához képest 1,7 százalékkal nőtt. Az álláskeresők 9,3 százaléka, 22 800 volt pályakezdő. A legtöbb álláskereső pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében tartották nyilván, de Jász-Nagykun-Szolnok és Baranya megyében is jelentős volt a számuk.

Az álláskeresők 28,2 százaléka, 69 100 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 4,1 százalékpontos növekedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Az év nyolcadik hónapjában 35 700 volt a 25 év alatti és 62 100 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 14,6, illetve 25,3 százalékot tett ki.

Az NFSZ adatai szerint augusztusban 135 300 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 51,3 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 44,8 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

A foglalkoztatók 33 300 új betölthető álláshelyet jelentettek be augusztusban, ezek 58,9 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 19 600 volt, amelynek 31,4 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.

Augusztusban 116 300 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 76 000 betöltetlen maradt.

Az év nyolcadik hónapjában 305 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a járművillamossági, - elektronikai készülékek, illetve villamos világítóeszköz és egyéb bútor gyártását, valamint a hulladék újrahasznosítását és a haszonállat-eledel gyártását, területileg pedig Tolna és Zala megyét, Budapestet, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyét érintették.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,4 százalékos volt a 2019. május-júliusi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 157 900-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,2 százalékponttal volt alacsonyabb. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 17:45:00
Az egész országban várható csapadéknak köszönhetően csökken a tűzveszély, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyeztetve 2023. szeptember 24-től az ország egész területén visszavonja a tűzgyújtási tilalmat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS