A veszélyhelyzet idején a cégek 33 százalékánál heti 5 napot dolgoztak otthonról

2020. 08. 06., 20:30

A veszélyhelyzet idején a magyarországi cégek 33 százalékánál az alkalmazottak heti 5 napot dolgoztak otthonról, 16 százalékuknál 3-4 napos, 7 százalékuknál pedig 1-2 napos távoli munkavégzést rendeltek el; minél nagyobb egy cég, annál magasabb volt a folyamatos távmunka aránya – derül ki a Profession.hu felméréséből, amit csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

Az állásportál által idén júniusban az ügyfelei körében, 758 cég bevonásával végzett kutatás szerint a cégvezetők 57 százaléka, az 500 embernél többet foglalkoztató vállalatoknál pedig több mint 70 százaléka úgy látta, hogy alkalmazottai ugyanúgy teljesítettek otthonról dolgozva, mint korábban, az irodában. A vállalat hatékonyságán a válaszadók 18 százaléka szerint pedig javított a home office.

Jelenleg minden ötödik cég távmunkában dolgozik továbbra is, minden másodiknál pedig megmarad a home office lehetősége.

A biztonságos irodai munkavégzéshez a cégek 81 százaléka biztosít dolgozóinak egészségvédelmi felszerelést (maszk, kesztyű, fertőtlenítő), negyedük a munkaállomások egymástól távolabbra helyezésével igyekszik védeni dolgozóit.

A közlemény idézte Tüzes Imrét, a Profession.hu üzletfejlesztési vezetőjét, aki elmondta, az elmúlt hónapok felgyorsították a munkaerőpiac átalakulását: számos cég éles környezetben próbálhatta ki a vállalati szintű távoli munkavégzést, tudatosabban használnak online eszközöket. Mindez megváltoztatja az infrastrukturális igényeket is, hiszen az iroda bérlése és fenntartása az egyik legnagyobb költségtétel a cégek számára, így előfordulhat, hogy az ingatlanbérlés helyett inkább a távoli munkavégzést fejlesztő technológiai beruházások felé fordulnak - tette hozzá az üzletfejlesztési vezető.

Fodor Dániel, az Év Irodája verseny főszervezője hozzátette, hogy a munkahelyekhez való hozzáállás korábban többnyire a vállalatok méretétől függött, most a visszatérést, és a leendő irodák koncepcióját is az határozza meg, hogy magyar vagy külföldi cégről van-e szó. Míg a hazai vállalatoknál a munkavállalók akár már 90 százalékban is a korábban megszokott formában dolgoznak, addig egy német központú cég csupán a dolgozók csekély százalékának adott zöld utat a visszatérésre, az amerikai leányvállalatok pedig kivárnak, és akár jövő februárig is home office-ból működnek, vagyis a munkahelyhez való viszony erősen jogi kérdéssé is vált.

A szakértő szerint a cégek most azt vizsgálják, hogy mekkora irodára van valójában szükségük, kell-e egyáltalán iroda, és ha igen, akkor annak mi lesz a feladata a jövőben. Bár sokaknál az elsődleges szempont a költségcsökkentés, ugyanakkor a biztonságos munkavégzés feltételei is fontosak, amelyek továbbra is megkívánják a tágas tereket. Fodor Dániel szerint a jövő vélhetően az egyedi megoldásoké lesz. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-02 15:20:00
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám becslése szerint 2023 novemberében országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost; a cégcsoport pénzügyi márkája, a Credipass hazai adatai szerint a hónap folyamán 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-12-02 11:20:00
2023 III. negyedévében hazánkban a helyközi személyszállítás teljesítménye 8,4 százalékkal nőtt, az áruszállításé 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS