A magyar dolgozók fele számít fizetésemelésre 2023-ban

2023. 02. 23., 13:49

Tavaly a munkavállalók 63 százaléka kapott fizetésemelést, vagy valamilyen extra juttatást a megnőtt kiadásai miatt, idén már csak alig több mint felük számít hasonlóra. A legtöbben úgy gondolják, hogy az emelés értéke elmarad majd az elvárásuktól.

A Profession.hu több mint ezer munkavállalót megszólaltató, országosan reprezentatív kutatásában a válaszadók 55 százaléka vélte úgy, hogy 2023-ban számíthat arra, hogy a megnövekedett kiadásait valamilyen formában kompenzálni fogja a munkáltatója.

49 százalékuk fizetésemelést, 7 százalékuk valamilyen rendszeres, 9 százalékuk pedig egyösszegű juttatást vár idén. Az átlagosnál kisebb arányban bíznak extra elismerésben azok, akik nem teljes állásban, alacsony végzettséggel, vagy az államigazgatásban dolgoznak.

Tavaly nem tudták tartani az infláció tempóját a fizetések

A Magyar Nemzeti Bank számításai szerint 2022-ben az éves átlagos infláció 14,5 százalék volt. Ezzel szemben a munkavállalók 63 százaléka kapott valamilyen fizetésemelést vagy kiegészítést, többségük (59 százalék) 10 százalék alatti összegben. A hivatalos pénzromlást meghaladó szinten a dolgozók ötöde vihetett haza több pénzt tavaly.

A dolgozók többsége többet várna 2023-ban, mint amire valóban számít

A hazai munkavállalók alig több mint fele reméli csak, hogy idén is emelkednek a juttatásai valamilyen módon és közöttük is a legtöbben (59 százalék) magasabb összeget várnának el a munkahelyüktől, mint amire valóban számítani mernek. Közel felük szeretné, ha a fizetése legalább az ötödével növekedne, de reálisan csak 6 százalékuk számol ezzel.

„Leggyakrabban a befektetett munka elismeréseként a béremelésre gondolhatunk, azonban emellett számos más olyan motiváló tényező is szóba jöhet, ami szintén erősítheti az elköteleződést: képzések, jó munkahelyi légkör, rugalmas időbeosztás vagy a bónusz lehetősége. Értelemszerűen, ha piaci átlag alatti fizetést kínál egy munkaadó és a fenti tényezők számunkra kedvezőtlenül alakulnak, érdemes körbenézni az álláspiacon egy jobb lehetőség érdekében” – javasolja a munkavállalóknak Szigeti Nikoletta. a Profession Services üzletágvezetője.

„Sok munkáltató transzparens a béreket illetően, olyan információkat adnak a vállalatról, amelyek ismeretében könnyebb elképzelni az ottani légkört és a meghirdetett pozíciót. Mindenképp érdemes tisztában lennünk az adott szegmensben elérhető a bérezési lehetőségekkel, ezzel akár javíthatjuk a tárgyalási pozíciónkat is egy béremeléssel kapcsolatos tárgyalás esetén is. Azonban, ha a munkahelyváltás mellett döntünk, legyünk tisztában a kiszemelt iparág és cég jövőbeni helyzetét, várható stabilitását illetően, hiszen a magasabb bérezés csak az érem egyik oldala” – teszi hozzá a szakértő.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-21 16:25:00
Már elérhető a NAV új alkalmazása, az eÁFA Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁFA-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az XML-állományok előállítását és az eÁFA-M2M-exportfájlok elkészítését.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS