A legmenőbb zöld állások: itt a lista

2020. 01. 28., 16:01

A következő évtizedben mintegy 18 millió zöld állás jöhet létre, köztük olyan izgalmas foglalkozások, mint a vízlábnyom-menedzser, a mesterséges hús tudós vagy a termékútvonal nyomonkövető menedzser – mutat rá Inovantage kiadványában a fenntartható fejlődés legfontosabb munkaerő-piaci hatásaira az Adecco Csoport, a világ egyik legnagyobb humán erőforrás szolgáltatásokat nyújtó cége.

Az, hogy a Time magazin az év emberének választotta a mindössze 17 éves Greta Thunberget, jól mutatja, hogy társadalmilag és gazdaságilag egyaránt egy új korszakba érkeztünk. A világ, amelyben élünk nem korlátlanul biztosítja számunkra az erőforrásokat, így ahhoz, hogy a következő generáció számára is rendelkezésre álljanak, elengedhetetlen, hogy fenntartható módon éljünk, amihez hatékony intézkedésekre és rendszerszintű változásokra van szükség. Eközben 2025-re az Y generáció, azaz az 1980 és 2000 között születettek a foglalkoztatottak 75 százalékát fogják képviselni. Számukra azonban – az előző generációtól eltérően, akiknek a pénz, a hatalom és a presztízs a meghatározó – a jó ügyek megvalósulása jelenti az igazi ösztönzést. 61 százalékuk elkötelezettebbnek vallja magát és szívesebben marad olyan cégnél, amelyik rendelkezik fenntarthatósági programmal. Sőt, mi több, akár 15 százalékkal kevesebb fizetésért is hajlandóak egy zöld cégnél dolgozni.

„Az Adecco Csoportnál elkötelezettünk vagyunk a fenntartható fejlődés érdekében tett társadalmi szemléletformálásban, és abban, hogy a vállalatok termelése és működése egyre hatékonyabb és zöldebb megoldásokat kíván. A Közép-Kelet-Európa munkaerőpiacára fókuszáló Inovantage kiadványunkat ezért a fenntarthatóság okozta változások bemutatásának szenteltük” – tájékoztatott Goszleth Gábor, a magyarországi Adecco Kft. értékesítési igazgatója.

Új generáció – új foglalkozások

2017-ben a zöld foglalkozások aránya a teljes gazdaságon belül 0,7 százalékot tett ki, az előrejelzések alapján azonban 2030-ra mintegy 18 millió új zöld állás fog létrejönni. A legnagyobb növekedés a napenergia, a biomassza és a szélenergia hasznosításával összefüggő területeken várható. EU szinten a közszférában található jelenleg a legtöbb zöld állás (27,8 százalék). Ezt követi a hulladékgazdálkodás (12,1 százalék), a közlekedés (10,9 százalék) és az energiaszektor (7,1 százalék). 2030-ra azonban hatalmas ugrás várható, és a közszféra mellett a többi szektor is egyre meghatározóbbá válik: a hulladékgazdálkodás 25,7 százalék, az energiaszektor 18,9 százalék, a közlekedés 17,7 százalékkal képviseltetheti majd magát. „A körforgásos gazdaságban globálisan 7-8 millió plusz munkahely fog keletkezni 2030-ra. Mindez úgy, hogy mintegy 78 millió új munkahely jön létre, miközben 71 millió megszűnik. A megszűnő pozíciókban dolgozók túlnyomó többsége szektoron belül vagy más szektorban tud majd elhelyezkedni, ehhez azonban sok esetben átképzésre lehet majd szükség.”

A jövő top zöld foglalkozásai

  1. Zöld mérnök: a háztartási eszközök hatékony fogyasztásának megtervezése mellett az otthonok számára áramfogyasztás tesztet is végeznek majd.
  2. Vízlábnyom menedzser: a vállalat vízfogyasztása mellett a termékek vagy szolgáltatások vízfelhasználás szempontjából hatékonyabb megvalósítását segítik. 
  3. Virtuális egészségügyi munkatárs: a digitális technológia alkalmazásával lehetővé teszi a betegek számára, hogy az otthonukban saját maguk nyomon kövessék egészségi állapotukat. Ezáltal a betegeknek kevesebbet kell utazniuk, gyorsabban felgyógyulhatnak, és az egészségügyi rendszer túlterheltsége is csökkenthető.
  4. Áruházi energia specialista: a vásárlók számára tájékoztatást ad az eszközök energia- és vízfelhasználásáról.
  5. Zöldtető és zöldfal kertész: karbantartja ezeket a városi élettereket, amelyek segítik a légszennyezettség csökkentését, segítik az épületek beolvadását a környezetükbe, és növelik a biodiverzitást.
  6. Zöld telefonközpont munkatárs: telefonon keresztül nyújt tájékoztatást és tanácsot arról, hogyan használhatjuk az otthoni eszközeinket fenntartható módon, időt, energiát és vizet spórolva.
  7. Okos utazásszervező: az utazási idő és a torlódások mérséklése érdekében megtervezi az utazásokat, kikerüli a közlekedési dugókat és optimalizálja az útvonalakat.
  8. Termékútvonal nyomonkövető menedzser: a fogyasztók körében egyre nő az igény arra, hogy tisztában legyenek a megvásárolt termék előállításának körülményeivel, és a címkén található információk valódiságával.  
  9. Zöld autószerelő: a hibrid és elektromos autók szervizeléséhez az autószerelők részéről is új képességekre van szükség.
  10. Szemétlerakó újrafeldolgozó: a kereslet növekedésével megnövekedhet az igény a régi hulladéklerakókban található értékes alapanyagok feldolgozására.
  11. Mesterséges hús tudós: az őssejtből kifejlesztett mesterséges hús előnye, hogy a hús hagyományos előállítási módjához képest jóval kevesebb üvegházhatású gáz keletkezik, ezért a tudósok ezzel azt remélik, hogy egy boldogabb, egészségesebb, tisztább és zöldebb környezet valósul meg.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-16 16:25:00
Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
2025-05-15 18:25:00
Az új jogszabály a 2021/2167-es uniós irányelvet ülteti át a magyar jogba, és ezzel átfogó rendszert hoz létre a nemteljesítő hitelek átruházására, kezelésére és kiszolgálására. A legfontosabb tudnivalókat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS