A magyarok közel 70 százaléka nincs tisztában a képességeivel, bizonytalan a munkaerőpiacon. Egyértelműen látszik a nagyobb hatékonyság és a produktivitás azoknál, akik elégedettek a munkahelyükkel. Az atipikus foglalkoztatás előnye, hogy a munkavállalók több cégnél is munkatapasztalatot szereznek – tette közzé a SkillX Technologies Zrt. reprezentatív felmérése alapján a 420 ezer atipikus keretek között foglalkoztatott dolgozók kétharmadát képviselő DiákÉSZ, MMOSZ és KÖZÉSZ.
A fiatal munkavállalók esetében az látszik, hogy a tanulmányok melletti munkatapasztalat jelentősen hozzájárul készségeik javításához. Számtalan olyan jártasságra tesznek szert, amelyekre az iskola nem, vagy nem olyan formában készíti fel őket, ahogy az a munkaerőpiacon kívánatos.
„Sok esetben önmagában az is hozzátesz a munkaerőpiaci értékükhöz, hogy megtanulják, van felettesük, felelősségük, pontosságot, monotonitástűrést, csapatjátékot tanulnak” – hangsúlyozza Majzik Nándor, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) főtitkára.
A diákmunkásokkal együtt dolgozó partnereik is főként azt szokták kiemelni, hogy mennyivel egyszerűbb dolguk van azokkal a fiatalokkal, akiknek van már tapasztalatuk.
A háború okozta gazdasági válság 2022. év elején kezdődött, a hatása egyre mélyül, a munkaerőpiacra gyakorolt következménye pedig jelentős. Akinek van bejelentett munkahelye az egzisztenciális biztonság miatt inkább kivár még akkor is, ha esetleg nem érzi jól magát, nincs továbblépési, fejlődési, karrierlehetőség, ez érezhető a kölcsönzött dolgozók esetében is.
„Jelentős mértékben csökkent a fluktuáció, a kölcsönvevő partnerek pedig egyre nagyobb arányban tudják a kölcsönzött dolgozókat minőségi cserével vagy saját fluktuációjuk pótlására saját állományba venni” – fogalmaz Dénes Rajmund Roland, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének (MMOSZ) kommunikációs alelnöke.
Azok a válaszadók, akik nem gondolkodnak abban, hogy elhelyezkedjenek, jelentős részben azok, akik nem tudtak kikerülni a 10-15 éve világgazdasági szintű devizaválságból, elveszítették otthonukat, megtakarításaikat, tartozásaik, letiltásaik miatt az elmúlt 4-5 évben sem keresték a bejelentett munkavégzés lehetőségét, ezért ennek a rétegnek megoldást kell kínálni a szürke, adott esetben fekete gazdaságból való visszataláláshoz.
A kommunikációs alelnök szerint egyértelműen látszik és érezhető azoknak a kölcsönzött munkavállalóknak a produktivitása, akiket a kölcsönző cég megfelelő végzettséggel, gyakorlattal megfelelő munkahelyre választott ki. A kékgallérosok inkább kivárnak, a fehérgallérosok pedig hamarabb váltanak, kevésbé kompromisszumkeresők. A betanított monoton tevékenységek, munkafeladatok ellenére a dolgozói kiégésben, fásult munkavégzés elkerülésében sokat tud segíteni a kölcsönvevő cég vállalati kultúrája, képzési lehetőségek, a dolgozók fejlesztésében való aktív együttműködés. Előnyt jelent a kölcsönbeadó cégek részéről a telephelyeken biztosított onsite munkavégzés, dolgozói csoportok szakmai támogatása, mentorálása, problémák feltárása, egyeztetése és közös megoldáskeresés a partner HR osztályával.
A kölcsönzött munkavállalók a kölcsönvevő saját dolgozóival azonos bérre és juttatásokra jogosultak, ugyanakkor kevésbé nézik kritikus szemmel egy interjún – mint egy közvetlen tipikus jogviszonyba történő pozíció betöltése esetében –, ha a kölcsönzött dolgozó több cégnél is dolgozott, munkatapasztalatot szerzett, munkaterületet kipróbált, szakmailag ,,helyezkedik”, hiszen ez az atipikus foglalkoztatás előnye, lényege és a mostani fiatal generáció elvárása. Ebből is látható, hogy a 21. században már az atipikus a tipikus.
Dolgos Attila, a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekvédelmi Szövetsége (KÖZÉSZ) alelnöke kiemelte a SkillX Technologies és a Magyar Target-Pulzus Média Kutató Kft. által készített legfrissebb kutatás fontosságát, amely szerint a 60 év feletti magyar állampolgárok 41 százaléka még aktív a munkaerőpiacon, azonban 65 éves kor felett jelentősen csökken a munkavállalási kedv/lehetőség. A kutatás rávilágít arra, hogy a nyugdíjasok jelentős mértékben tudják támogatni a gazdaságot.
„Kiemelten fontos, hogy ösztönözzük a 60 év feletti korosztály munkavállalását, mivel hatalmas tapasztalattal és értékes szakmai ismeretekkel rendelkeznek, amelyek hozzájárulnak a gazdasági stabilitáshoz és nem utolsósorban a saját fizikai és mentális egészségük megőrzéséhez. A közérdekű nyugdíjas szövetkezetek annak érdekében jöttek létre, hogy segítsenek az idősebbeknek rugalmas körülmények között maradni vagy visszatérni a munkaerőpiacra” – emlékeztet Dolgos Attila.
Sokszor megénekeltem már, hogy miatta lettem Somló elkötelezett trubadúrja.
Az épülő blokkok menetrend-követési képességéről beszélt a Portfolio Energy Investment Forum 2024. konferencián Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója.