4,5 százalékos volt a munkanélküliség a harmadik negyedévben

2025. 10. 22., 09:40

2025 harmadik negyedévében a 15–74 évesek körében a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer, a munkanélkülieké 221 ezer volt, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt – tájékoztatott a KSH.

A foglalkoztatottak átlagos létszáma a 2025. július–szeptemberi időszakban a 15–74 évesek körében 4 millió 679 ezer fő volt, 29 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A férfiak körében a foglalkoztatottak száma 21 ezer fővel, 2 millió 470 ezer főre, míg a nők esetében 2 millió 209 ezer főre mérséklődött – olvasható a statisztikai hivatal közleményében.

A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 504 ezer fő dolgozott, mely 41 ezerrel elmaradt az előző év azonos időszakában mért értéktől. A közfoglalkoztatottak létszáma 72 ezer fő, a külföldön dolgozóké pedig 103 ezer fő volt.

A 15–64 évesek körében a népesség és a foglalkoztatottak számának egyidejű csökkenése mellett a foglalkoztatási ráta gyakorlatilag nem változott, 75,4 százalék volt. Ez az érték a férfiak esetében 78,8 százalékot, a nők körében pedig 71,9 százalékot mutatott.

A 15–74 éves munkanélküliek átlagos száma a 2025. július–szeptemberi időszakban 221 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 4,5 százalék volt. A férfiak esetében a munkanélküliek száma 120 ezer, a nőknél 101 ezer főt tett ki. A ráta a férfiak esetében 4,6 százalék, a nők körében 4,4 százalékos értéket mutatott, mely gyakorlatilag megegyezett az előző év július és szeptember közötti értékkel.

A munkakeresés átlagos időtartama 11,2 hónap volt, a munkanélküliek 45,6 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, miközben 29,3 százalékuk már legalább egy éve nem talált munkát.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-15 13:25:00
Magyarországon elsősorban Budapest, valamint több egyetemváros lehet érintett, miközben az uniós csomag másik fontos iránya a lakáskínálat bővítése, az engedélyezés gyorsítása és a bérlakásfejlesztések ösztönzése.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS