35 ezer forintba kerül a munkaadónak a hétköznapra eső ünnepnap

2023. 03. 23., 19:14

Harmincötezer forint* bérköltsége keletkezik a munkaadónak minden munkavállaló után a hétköznapra eső hivatalos ünnepeken – számította ki a Man at Work.

„A fizetett ünnepre kifizetendő bér 0,5 százalékkal növeli a munkáltató teljes bérköltségét” – mondta Ottó Csaba, a 25 éve alapított Man at Work ügyvezető igazgatója.

2023-ban 251 munkanap van, ennyi a ledolgozandó napok száma. Munkavállalói oldalról nézve ez csökken az éves rendes szabadságos napok számával, illetve a fizetett ünnepnapokkal, ami nem más, mint a hétköznapra eső hivatalos ünnep. Munkáltatói oldalról nézve, az adott napon a munkavállaló nem végez munkát, viszont a távolléti díjat aznapra a munkáltatónak meg kell fizetnie, valamint ennek az összegnek a munkáltatóra eső járulékait is.

Általános munkarend szerint (5 nap munka, 2 pihenő nap – hétvége), ha az ünnepnap hétköznapra esik, a munkavállalót távolléti díj illeti meg erre a napra, és mentesül a munkavégzési kötelezettség alól. Ha a kollégát havibéres (jellemzően egy műszakos) szerződéssel foglalkoztatják, a teljes havi bére számfejtésre kerül úgy, hogy az ünnepnapon nem kell munkát végeznie.

Órabéres foglalkoztatás esetén a ledolgozott munkaórákon felül még a munkaszüneti napra is megkapja a munkavállaló a távolléti díjat. A távolléti díj minimum az alapbérrel megegyező összeg, de ha a munkavállaló több műszakba jár dolgozni, ez az összeg magasabb.

A számítás a 2022 decemberi bruttó 581.900 forintos átlagkeresetet alapul véve készült.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-03 11:48:28
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? Sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül szinte lehetetlen eljutni az illetékesig. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS