15 milliárd forint támogatás 28 ezer álláskereső munkába állásához

2021. 11. 18., 11:27

„A Vállalkozások munkaerő támogatása programban megítélt összes forrás már meghaladta a 15 milliárd forintot. Mostanáig több mint 34 ezer regisztrált álláskereső új munkaadója nyújtott be kérelmet, mintegy 28 ezer fő után pedig meg is ítélték a kormányzati támogatást” – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette: a jól célzott segítség elsősorban a keleti országrészben járul hozzá a dolgozni akarók elhelyezkedéséhez.

A Vállalkozások munkaerő támogatása 2020 őszétől eredetileg a 25 év alattiak és az alacsony iskolai végzettségűek alkalmazására ösztönözte a foglalkoztatókat. Nyár eleje óta már minden, legalább egy hónapja regisztrált álláskereső felvételéhez igényelhető az állami hozzájárulás. A támogatás mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén havonta a bérköltség – vagyis a bruttó munkabér és szociális hozzájárulási adó – fele, de legfeljebb 100 ezer forint lehet. A munkaadók fél éven át így összesen akár 600 ezer forintot kaphatnak egy új kolléga felvétele után.

A program bővítésével novembertől elérhető új bértámogatás kifejezetten a szakképzettséggel rendelkező, 30 év alatti álláskeresőket célozza meg. Az első kilencven napban a frissen felvettek munkatapasztalat-szerzésének költségeit térítik meg, a folytatásban fél éven át igényelhető a Vállalkozások munkaerő támogatása is. Egy szakképzett fiatal munkába állását összesen több mint 1,9 millió forintnyi munkáltatói kiadás átvállalásával könnyítheti meg a kormány. Az első néhány héten 147 fő után kértek összesen több mint 124 millió forint támogatást. A program részletes feltételei a munka.hu oldalon olvashatók.

Schanda Tamás kifejtette: „A magyar emberek nem segélyből, hanem munkából szeretnének megélni. A rendszerváltás óta nem tapasztalt szinten áll a foglalkoztatás, mintegy 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon. Az álláskeresők száma már jócskán a tavaly januári érték alá csökkent, és várhatóan tovább mérséklődik. A magyar családok még nagyobb mértékben részesülhetnek a gazdasági növekedés eredményeiből a minimálbér és a garantált bérminimum közel húsz százalékos megemelésével. A munkaalapú társadalom és gazdaság kiépítésében elért eredményeket tehát megvédtük, ütemvesztés nélkül haladunk tovább a teljes foglalkoztatás felé. A Vállalkozások munkaerő támogatása újabb kézzelfogható segítséget jelent az álláskeresők számára. A kezdeményezés különösen a keleti országrészben sikeres, a támogatottak tizede Hajdú-Bihar megyei, 9-9 százaléka él Bács-Kiskun vagy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A megítélt összegekben már átlépte az egymilliárdos határt Baranya, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is. Minden második munkába álló e hat megyében lakik, az elnyert források fele itt hasznosul.” (ITM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-06 14:22:07
A Növekedési Hitelprogram keretében folyósított zöld hitelek igénylésének lehetősége egy éve véget ért, de bizonyos bankok továbbra is fenntartanak kedvező feltételek mellett kínált „piaci zöld hiteleket” már használt ingatlan felújítása esetén is. A Credipass pénzügyi szakértői összeszedték a legfontosabb előnyöket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS