
Kis moduláris atomreaktor energiájával nagy mennyiségben állíthatnak elő SAF-ot. A tervek szerint egyetlen üzem évente akár 160 millió liter üzemanyag előállítására lehet képes.
A Rolls-Royce együttműködésre lépett az Egyesült Királyságban működő Equilibrionnal, hogy közösen megvizsgálják a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) kereskedelmi léptékű előállítását kis moduláris atomreaktor (SMR) segítségével – írja a két cég közleménye alapján a brit Atomipari Szövetség (NIA).
A Rolls-Royce SMR-jeit úgy tervezték, hogy olcsó, megbízható és szén-dioxid-mentes energiát biztosítsanak számos felhasználási területen. A vállalat szerint ezek a rendszerek a fenntartható energiára épülő jövő egyik lehetséges alapját jelenthetik.
A fenntartható repülőgép-üzemanyag hozza a fosszilisok energiasűrűségét
A közlekedés villamosítása sok területen már működik. Az autók, a teherautók és bizonyos mértékig még a vonatok esetében is elterjedt az elektromos hajtás. A nagy távolságú szállításnál azonban nehezebb hasonló léptékben alkalmazni ezt a megoldást, különösen a hajók és a repülőgépek esetében.
A megújuló energiaforrásokból – például szél- és naperőművekből – származó energia energiasűrűsége alacsonyabb a fosszilis üzemanyagokénál. Emiatt az elektromos repülőgépeknek több energiát kell magukkal vinniük, ami nagyobb akkumulátorcsomagokat jelent, és ez növeli a tömeget, illetve megnehezíti az elektromos meghajtás alkalmazását.
A SAF-okkal ugyanakkor kikerülhetik ez az akadály, lévén az energiasűrűségük megegyezik a fosszilis üzemanyagokéval, miközben korábban kibocsátott emisszió felhasználásával készülnek, ezáltal kisebb karbonlábnyommal járnak.
SMR-rel pár éven belül elindulhat a gyártás
Az Equilibrion projektfejlesztő és technológiai vállalat olyan területeken próbálja hasznosítani a nukleáris energiát, ahol nehéz csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást. Az „Eq.flight” nevű saját fejlesztésű rendszerük nagy mennyiségben képes SAF előállítására, miközben az emissziója alacsonyabb más jelenleg ismert technológiákénál.
A vállalat a közlekedési minisztérium támogatásával tervezi létrehozni Nagy-Britannia első bemutató SAF-gyártó üzemét, ha lehetséges, már az évtized végére. A technológia teljesen moduláris, és elektromos energiát, valamint hőt használ az üzemanyag előállításához.
Ezt a megközelítést eSAF-nek vagy Power-To-Liquids (PtL) SAF-nek nevezik. A módszer fontos része annak a brit előírásnak, amely a fenntartható üzemanyagokra való átállást támogatja.
A légiközlekedési ágazat a globális kibocsátások leggyorsabban növekvő forrása. Emiatt egyre nagyobb szükség van a fenntartható repülőgép-üzemanyagokra. A SAF termelése viszont egyelőre a globális repülőgép-üzemanyag-igény egy százalékát sem éri el. Az Egyesült Királyság célja, hogy 2040-re az üzemanyagok 22 százaléka SAF legyen. Ez növeli az igényt az alacsony költségű, szén-dioxid-mentes energiaforrásokra, amelyek támogatják a PtL-alapú gyártást.
„A légiközlekedés csak akkor tudja teljesíteni a klímavállalásait, ha a SAF nagy mennyiségben és megbízhatóan elérhetővé válik. A nukleáris energiával működő üzemanyag-előállítás biztosítja azt a megbízhatóságot, bővíthetőséget és alacsony szénintenzitást, amely szükséges ehhez a jövőhöz” – idézi a NIA Caroline Longmant, az Equilibrion igazgatóját.
A Rolls-Royce által fejlesztett kis moduláris reaktorok tisztább, szén-dioxid-mentes energiát adhatnak az ipari létesítményeknek – a hagyományos atomerőművek költségének töredékéért.
Az SMR-eket sorozatban gyártják, majd a helyszínre szállítják és ott telepítik. Ez csökkenti az építési időt és a költségeket, ráadásul a rendszer energiahatékonyabb alternatívát kínálhat a szél- és napenergiához képest, és ami talán a legfontosabb: évtizedeken át stabil árakat biztosít.
A címlapképen az SMR látványterve. Forrás: Rolls-Royce
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.