
Az autót kifejezetten autonóm fuvarmegosztó szolgáltatásokhoz tervezték. Az amerikai cég új elektromos platformjára épül, amely viszont több más modellt is kiszolgál majd.
Egy kétüléses, kormány és pedál nélküli robotaxi-koncepcióval jelentkezett New York-i befektetői napján a Lucid Motors. A Lunar névre keresztelt jármű azt mutatja meg, milyen irányba lépne tovább a vállalat az elektromos személyautók után: az autonóm mobilitási szolgáltatások és a nagy flották világa felé.
A cég a bemutatón nemcsak egy koncepcióautót villantott fel, hanem egy szélesebb stratégiát is. A vezetők arról beszéltek, hogyan kívánják növelni a gyártási volumeneket, és miként akarják nyereségessé tenni a vállalat működését.
Az Amazon piacára készül
A Lucid legérdekesebb bejelentése ettől függetlenül a kifejezetten autonóm fuvarmegosztó szolgáltatásokhoz tervezett robotaxi. A járműből teljesen hiányoznak a hagyományos vezetői kezelőszervek, amelyek kapcsán éppen társadalmi vita indult, hogy ez emberek képesek-e elfogadni ilyen járművek megjelenését a közutakon.
A kormánykerék és a pedálok egy az egyben hiányoznak, és az új konstrukció két utas számára kínál helyet.
A fejlesztés középpontjában a hatékonyság, a tartósság és a flották magas kihasználtsága állt. A mérnökök a Lucid hamarosan érkező középkategóriás elektromosautó-platformjára építették a járművet.
Autonóm fuvarozás felé nyit a cég
A Lunar koncepciója azt jelzi, hogy a Lucid az elektromos személyautók piacán túl más területeken is meg kívánja vetni a lábát, mivel a vállalat az autonóm fuvarmegosztó flottákat a jövő egyik meghatározó piacának tekinti.
Közlésük szerint a robotaxit úgy tervezték, hogy teljes élettartama alatt kedvező üzemeltetési költségekkel működjön, márpedig az egyszerűbb belső tér és az autonóm kialakítás hatékonyabb flottakezelést tesz lehetővé.
A Lucid a bemutatón arról is beszélt, hogy egyre szorosabb együttműködésre törekszik a Uber vállalattal. A felek előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy olyan megállapodásról, amelynek keretében a Lucid új platformjára épülő járműveket nagy számban állítanák szolgálatba.
„A Lucid páratlan hatékonysága, az autonóm működésre felkészített járműarchitektúrája és az ügyfélközpontú szemlélete miatt biztosak vagyunk abban, hogy együtt globális léptékben tudjuk megvalósítani az autonóm mobilitást” – jósolta a befektetői napon Dara Khosrowshahi, az Uber vezérigazgatója.
Új elektromos platform több modellel
Ahogy fentebb is írtuk, a Lunar robotaxi a Lucid új, középkategóriás elektromos platformjára épül. A vállalat ezt az architektúrát szintén a befektetőknek rendezett eseményen mutatta be, azzal, hogy a platform több modellt is kiszolgál majd.
A tervek között szerepel még két szabadidő-autó: a Lucid Cosmos és a Lucid Earth, de a vállalat egy harmadik modell későbbi érkezését is jelezte.
Az erre az architektúrára épülő járművek alapára 50 ezer dollár (kb. 17,2 millió forint) lesz, ezzel a Lucid a nagyobb darabszámú prémium elektromosautó-szegmenst célozza.
A platform egy új elektromos hajtásrendszert is bevezet, de a hardverfejlesztések mellett a szoftveres szolgáltatások fejlesztése szintén tervben van. Ezek között szerepel egy autóba épített AI-asszisztens, valamint az autonóm vezetési funkciók előfizetéses rendszere. Utóbbi havi szinten 69-199 dollár (24–69 ezer forint) között alakulhat.
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.