
A hétvégén több ezer utast érintő fennakadások történtek Európa repterein. Kiderült, hogy ransomware támadta meg a kontinens legnagyobb légiközlekedési rendszereit.
Az elmúlt napok utasfelvételi rendszereit érintő fennakadások mögött automatizált zsarolóvírus állt – közölte hétfőn az EU kiberbiztonsági ügynöksége (ENISA). A támadás több tucat járatot érintett, amelyeket törölni kellett, ezért utasok ezrei rekedtek a terminálokon.
Európa több nagy repülőtere hétfőn még mindig fennakadásokkal küzdött. A hibákat még mindig az okozza, hogy a támadók leállították az automatizált utasfelvételt, ami széles körű zavarokat okozott.
Az ENISA szerint „a rendőrség is részt vesz” annak a szoftvernek a vizsgálatában, amely a reptereken lezárja az adatokat, egészen addig, amíg a ransomware-támadás célpontja nem fizet a hozzáférésért. A közlemény nem árulja el, hogy honnan indulhatott a támadás – jegyzi meg a Reuters.
A hírügynökség hozzáteszi: az elmúlt hónapokban kormányokat és vállalatokat is értek hasonló támadások – egy autógyártónak például a termelését is le kellett állítania emiatt.
„Európában egyre láthatóbbak a zavaró támadások, de a láthatóság nem feltétlenül jelenti azt, hogy gyakrabban fordul elő” – nyilatkozta egy brit kiberbiztonsági cég fenyegetéselemzésekkel foglalkozó igazgatója.
Rafe Pilling szerint bár nagyobb gyakoriságról nem lehet beszélni, szembetűnő, hogy több kísérlet irányul nagyobb hírértékű célpontokra (jelen esetben repterekre). „Az igazán nagyszabású, a fizikai világba is átterjedő támadások viszont inkább kivételnek számítanak, mint törvényszerűségnek.”
A német Bitkom iparági szövetség 1000 céget vizsgáló felmérése közben arra jutott, hogy a kontinensen a zsarolóvírus a legtöbbször megjelenő kibertámadási forma: minden hetedik vállalat már fizetett ransomware miatt váltságdíjat. Most hasonló kihívások érték el az európai repterek rendszereit is.
Egy érintett vállalat hétfőn azt közölte, hogy több repülőtérrel együttműködve dolgozik a rendszerek helyreállításán.
„A Heathrow légitársaságai vészmegoldásokat vezettek be, miközben beszállítójuk, a Collins Aerospace dolgozik rajta, hogy megoldja a világ repülőterein használt utasfelvételi rendszerek hibáját” – árulta el a Heathrow szóvivője a Reutersnek.
Különösen nagy fennakadások voltak a Berlini Brandenburg Repülőtéren: a rendszerek nem működtek, az indulások több mint egyórás késéssel zajlottak. Egy utas szerint a beszállás olyan lassú volt, mint a repülés korai évtizedeiben, hiszen kézzel írták a beszállókártyákat.
Brüsszelben iPadeket és laptopokat használtak az online utasfelvételhez, de a hétfőn induló 550 járatból 60-at ezzel együtt törölni kellett. Egy elemző cég szerint ugyanitt még kedden is töröltek 29 járatot, és az indulóknak csak a 42 százaléka száll fel időben, vagy egy óránál kevesebb késéssel.
A Reuters szerint érdekes módon a Dublini Repülőtér kevésbé érintett: az ott dolgozók csak minimális hatását tapasztalták a ransomware-támadásnak, és ha kellett, akkor manuális folyamatokkal hidalták át a problémát.
A címlapkép illusztráció. Fotó: Jacob Narkiewicz / Unsplash
Kutatás-fejlesztési (K+F) projektet indít Kecskeméten a Mercedes-Benz; a német autógyártó első alkalommal választotta Magyarországot ilyen típusú beruházás helyszínéül.
Orbán Viktor washingtoni sajtótájékoztatóján bejelentette: az amerikai szankciós akadályokat átadtuk a múltnak.