Több mint ötvenezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák

Több mint ötvenezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák
2023. 10. 19., 20:19

Az Országfásítási Program meghirdetése óta már több mint 50 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák, a Településfásítási Programban pedig már 36 ezer sorfát ültettek el 1350 településen – mondta Nagy István agrárminiszter.

Idén további 10 ezer sorfa kerül ki a magyarországi településekre, köztük 78 Vas vármegyei településre. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye után országos szinten Vas vármegyéből érkezett a legtöbb igénylés facsemetékre – mondta a miniszter Pankaszon, ahol a szombathelyi Falco Zrt. idei fásítási programjának nyitó rendezvényén általános iskolás gyerekekkel közösen facsemetéket ültetett az Őrségi Nemzeti Parkban.

Hasonlóan sikeresnek nevezte az Újszülöttek erdeje programot is, az Agrárminisztérium elkötelezettségét mutatja, hogy a vármegyében gazdálkodó állami erdészeti társaság, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. 2020 óta a mintafásítási programok keretében 545 ezer darab facsemetét ültetett el a térségben.

A minisztérium kiemelt figyelmet fordít a kutatási tevékenységre, amelyek eredményeit a klímavédelemben és az azzal szorosan összefüggő erdőalapú körforgásos gazdaságban is fel tudják használni a szakemberek.

„Az is vállalásunk, hogy a közös agrárpolitika – 2023 és 2027 között tartó – ötéves időszakában minden eddiginél többet, mintegy 310 milliárd forintot fordítunk a magyar erdőkre” – jelentette ki.

A Kronospan cégcsoporthoz tartozó FALCO Zrt. 25 ezer fa elültetését tervezi az idén, a kezdeményezésüket a Vidékfejlesztési Program keretében hazai költségvetési és európai uniós forrásokból az Agrárminisztérium is támogatja – mondta köszöntőjében Eller Szilárd, a FALCO Zrt. ügyvezető igazgatója. (MTI)

(Fotó: Fekete István)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 02. 14., 13:10
Ha esetleg megtorpanunk egy-egy projekt kapcsán, általában humorral próbálunk felülemelkedni a problémákon, a jó hangulat mindig átlendít a nehézségeken – mondta az Üzletemnek Rázga-Ilyés Noémi, a CheckINN innovációs programigazgatója.
2024-03-02 15:10:41
Ugyanazon elbírálás alá esik a bányászat, a kereskedelem, a fogadás, a befektetés, valamint az ellenértékként történő szerzés is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.
2024. 02. 03., 21:30
epizód: 2024 / 3   |   hossz: 19:22
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének elnökével azt elemezzük a BizniszPlusz aktuális epizódjában, hogy hogyan alakíthatja át a toborzási folyamatokat és általában a HR munka világát a mesterséges intelligencia. A szakemberrel megnéztük azt is, milyen szakmai készségek ívelnek fel az AI korszakban, és ennek milyen lenyomatai lesznek érzékelhetők a következő években, sőt, már 2024-ben is. A magyar gazdaságban megjelent külföldi munkavállalók által elindított munkaerőpiaci trendek, valamint a változó minimálbér és bérminimum hatásai szintén szóba kerültek a beszélgetésben. Utóbbiakról kiderült mekkora terhet rónak a magyar vállalkozásokra, és ennek milyen mögöttes okai vannak, a munkaerő termelékenységének alakulásától a tapasztalt kollégák megtartásáért indult küzdelemig.
Soha még ilyen magas összeggel – egy kártyára vetítve több, mint 130 ezer forinttal – nem tartoztak a hazai hitelkártya-tulajdonosok, mint 2023-ban. Úgyhogy erről beszélni kell – pláne az elmúlt 10 év tapasztalataival összehasonlítva. A BiztosDöntés.hu alapítója szerint a tartozások átlagos összege túl magas, ami leginkább annak tudható be, hogy nem egészséges irányba tolódtak el az adósságaink. Mire jó valójában egy hitelkártya, és milyen kisebb szemléletváltással kerülhető el, hogy túl magas tartozásokat halmozzunk fel? Tudd meg a válaszokat a tudatosabb gazdálkodáshoz Gergely Péter pénzügyi szakértőtől!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS