Október közepén indul az agrártámogatások előlegfizetése

2023. 09. 27., 19:20

Október 16-án megkezdődik a közvetlen támogatások, valamint egyes vidékfejlesztési intézkedések előlegeinek kifizetése.

A Közös Agrárpolitika uniós reformja számos változást hozott idén, az új előírásoknak történő megfelelés a gazdálkodók részéről alkalmazkodást és adminisztrációs feladatokat jelentett. Az érintettek idén tavasszal nyújthatták be első alkalommal az új rendszerben, az új szabályok alapján meghirdetett támogatási jogcímekre vonatkozó igényeiket – fejtette ki Nagy István miniszter, az Agrárminisztérium közleményében.

Az agrárkormányzat tisztában van az előlegfizetés magyar agrárium finanszírozási gyakorlatában kialakult jelentőségével, hiszen hosszú évek óta segíti az őszi munkák elvégzését. Az idén különösen fontos minden olyan eszköz, amely a piaci problémák, magas költségszintek miatti likviditási problémák enyhítéséhez hozzájárulhat. Az előleg- és részfizetésekhez szükséges pénzügyi források rendelkezésre állnak – közölte a miniszter.

Az előlegfizetésben az alaptámogatás mellett a kis- és közepes gazdaságok célzott támogatását biztosító új támogatási formán, az újraelosztó támogatáson is megindulnak az utalások.

Az érintettek a következő jogcímeken számíthatnak előlegfizetésre: alaptámogatás, újraelosztó támogatás, termeléshez kötött támogatások (tejhasznú tehén, hízott bika, anyajuh, intenzív gyümölcs, extenzív gyümölcs), valamint az agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodást érintő vidékfejlesztési támogatások. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-15 15:15:34
Tavasziné Kemencsik Gabriellát, a Tavaszi és Társa Kft. ügyvezetőjét, a salgótarjáni Tavaszi Cukrászda üzemeltetőjét országos Év Vállalkozója Díjjal ismerte el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2025-ben.
2025-11-14 18:05:00
A díjat immár negyedik alkalommal adják át azoknak a referenseknek és vállalkozásoknak, akik munkájukkal túlmutatnak a jogszabályi kötelezettségeken, és aktívan hozzájárulnak a fogyasztóvédelmi szemlélet, valamint a fogyasztóbarát vállalati kultúra erősítéséhez.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS