
A kormány cselekvési tervet fogadott el és 3,8 milliárd forintot különített el az aranyszínű sárgaságot terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni küzdelemre – jelentette be az agrárminiszter.
Az aranyszínű sárgaságot terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni összehangolt intézkedésekről és támogatásokról egyeztettek az ágazat szereplői a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával. A helyzet komoly, mivel a teljes magyarországi szőlőállomány veszélyben van; 19 vármegyéből 13-ban van jelen már a kórokozó – hangsúlyozta Nagy István az Agrárminisztérium közleménye szerint. Különösen Zala, valamint a Balaton környéki területek érintettek súlyosan.
A betegség az emberre semmilyen veszélyt nem jelent és a borba sem jut át, a szőlőben viszont rendkívüli károkat tud előidézni. Éppen ezért közös és azonnali fellépésre van szükség az aranyszínű sárgaság megfékezésére – mondta Nagy István.
„A kormány cselekvési tervet fogadott el és 3,8 milliárd forintot különített el az aranyszínű sárgaságot terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni küzdelemre. Ebből oldjuk meg a szemlét, a felderítést és a vegyszeres kezelést. Sőt, szükség esetén támogatjuk az ültetvények újratelepítését is” – mondta a tárcavezető.
A cselekvési terv részeként országos felderítés indul. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 6–8 fős szemlecsoportokat állít föl, amelyek országszerte bejárják a szőlőterületeket. Előszűrés céljából a Nébih mobil laborautója helyszíni méréseket is végez. „Nagy jelentősége van a tavaszi védekezéseknek, de a szüret utáni kezelésekkel is gyéríthető a kabócapopuláció, ezért országos növényvédőszeres program is indul. Mindent megteszünk azért, hogy megóvjuk a szőlőültetvényeiket” − ígérte az agrárminiszter.
Fotó: Vermes Tibor
Kutatás-fejlesztési (K+F) projektet indít Kecskeméten a Mercedes-Benz; a német autógyártó első alkalommal választotta Magyarországot ilyen típusú beruházás helyszínéül.
Orbán Viktor washingtoni sajtótájékoztatóján bejelentette: az amerikai szankciós akadályokat átadtuk a múltnak.