Meghosszabbítja a rendkívüli kamattámogatási programot az Agrárminisztérium

2022. 12. 28., 19:17

Döntés született az aszály által sújtott mezőgazdasági termelők számára nyújtott Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel emelt szintű, legfeljebb 14 százalékos kamattámogatásának 2023. március 31-ig történő meghosszabbításáról.

Az idei történelmi léptékű aszályhelyzet, az energia- és takarmányárak robbanásszerű emelkedése komoly terheket jelent a gazdálkodóknak. Ezért az agrárvállalkozások számára bevezetett, kiemelten kedvező kamatozású, szabad felhasználású folyószámlahitel felvételének lehetőségét 2023 első negyedévében is biztosítja az agrártárca.

Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel emelt szintű kamattámogatással segített konstrukcióját állattartók és az igazoltan aszálykárral érintett növénytermesztők vehetik igénybe. A mostani döntéssel a megkötött hitelszerződések hatálybalépési ideje 2023. március 31-ig meghosszabbításra kerül. Az állami kamattámogatás mértéke legfeljebb 14 százalék úgy, hogy a hitelek induló éves kamatterhe a kamattámogatás figyelembevételével ugyancsak nagyon kedvező, jelenleg 6-7 százalékos mértékű. Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel normál kamattámogatás mellett ezen időpontot követően is igényelhető lesz.

Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel alapkonstrukciójához kapcsolódóan is fontos változás történt azzal, hogy az Európai Bizottság jelentősen megemelte az ukrán-orosz konfliktus miatt kialakult gazdasági nehézségek enyhítését szolgáló, korlátozott összegű támogatások keretösszegeit és a támogatások odaítélhetőségének határidejét.

Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitellel rendelkező vállalkozások is a magasabb keretösszeg (élelmiszer termelők, illetve mezőgazdasági termék feldolgozó/forgalmazók esetében: 2 millió euró, mezőgazdasági termelők esetében: 250 ezer euró; halászati ágazat esetében: 300 ezer euró) terhére vehetik igénybe a konstrukcióhoz kapcsolódó kamat- és kezességi díjtámogatást. (AM Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS