Már 2,038 milliárd forint állami támogatást folyósított a Magyar Államkincstár a víziszárnyas-ágazat szereplőinek a madárinfluenza elleni védekezés jegyében. A júliusban beadott kérelmek alapján, első körben 105 érintett baromfitartó juthat forráshoz – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
A madárinfluenza-vírus rendszeres megjelenése a teljes magyar baromfiágazat számára súlyos veszteségeket okoz, ezért most a legfontosabb feladat a járványügyi kockázatok mérséklése, a telepek biztonságának növelése és a versenyképesség erősítése – hangsúlyozza az Agrárminisztérium közleménye. Az agrártárca ennek érdekében olyan támogatási programot indított, amelyben azok a gazdálkodók részesülhetnek forrásban, akik vállalták, hogy három évre felfüggesztik a termelésüket − vagyis nem tartanak baromfit −, és nem létesítenek új telepet. A döntés hátterében az áll, hogy a védekezést jelentősen nehezíti a baromfiállományok nagy sűrűsége.
A támogatás kifejezetten a korábban madárinfluenza kitöréssel érintett telepek számára nyújt kompenzációt, hozzájárulva a gazdálkodói tudatosság erősítéséhez és az ágazat hosszú távú stabilitásához. A kompenzációt novemberre minden érintett kézhez kapja – ígérte Nagy István agrárminiszter.
„A Roszatom Műszaki Akadémián képzett szakemberek már most olyan kompetenciákat sajátítottak el, amelyekre az erőművi blokkok üzembe helyezésének minden szakaszában szükség lesz.”