Kedvezőbb feltételekkel pályázhatnak öntözésfejlesztési támogatásra

2022. 11. 13., 18:17

Az öntözésfejlesztést szolgáló beruházások sikeres megvalósítása érdekében az Agrárminisztérium 30 százalékkal megemelte a megvalósításhoz kapcsolódóan elszámolható kiadási összegeket a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” című pályázatra – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A fejlesztések megvalósításához kapcsolódóan elszámolható kiadási összegek az emeléssel a jelenlegi piaci árakhoz lettek igazítva. Így a gazdák még nagyobb biztonsággal valósíthatják meg tervezett beruházásaikat – hangsúlyozta Nagy István.

Az öntözésfejlesztés a magyar mezőgazdaság versenyképességének megtartásához és további növeléséhez elengedhetetlen. Különösen fontos ezt hangsúlyozni az idei évben, amikor Magyarország termőterületeinek nagy részét súlyos szárazság sújtotta. Nagy István rámutatott, közös érdekünk az öntözött területek nagyságának a növelése. Ehhez nyújt segítséget a kiírás, amely átfogóan biztosít fejlesztési forrást minden, az öntözéshez kapcsolódó tevékenységhez – mondta a miniszter.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az öntözésfejlesztési támogatás évek óta folyamatosan a gazdák rendelkezésére áll, és a kérelmek beadására ennek a pályázati konstrukciónak a keretében még 2023. június 30-ig van lehetőség.

(AM Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS