Fúrt kutak: kormányzati lépések csökkentik rövidesen a családok terheit

2023. 03. 27., 20:38

A fúrt és ásott kutakról is szó esett az Országgyűlés március 27-i ülésnapján.

Toroczkai László (Mi Hazánk) napirend előtti felszólalásában emlékeztetett: 2023 év végéig tart az a moratórium, ami után engedélyeztetni kell a fúrt, illetve ásott kutakat. Pontos számot nem tudott mondani, de jelezte: sokakat érint a moratórium, akik nem kapnak tájékoztatást a kormánytól. Jelentős részük gazda, de több százezren vannak olyanok is, akik háztartási vízként használják a fúrt kutakból származó vizet olyan helyeken, ahol nem biztosított a vezetékes vízellátás. Az állam vagy oldja meg a vízpótlást mind a mezőgazdaság, mind az egyéni felhasználók számára, ha pedig erre nem képes, hosszabbítsa meg a moratóriumot – indítványozta a képviselő.

A korábbi jogszabályi rendelkezések szerint a kutak létesítése, fennmaradása, üzemeltetése és megszüntetése minden esetben vízjogi engedélyköteles tevékenység volt, ennek ellenére jelentős számban engedély nélkül fúrtak kutat. A becslések szerint tíz- és százezer közt van a nem bejelentett kutak száma – mondta el válaszában Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.

A mezőgazdasági célú öntöző kutak és a házi szükségleteket kielégítő kutak fogalma közt határozott különbség van. Mentesül a vízgazdálkodási bírság alól az, aki a háztartási vízigény kielégítését szolgáló kútra a vízjogi fennmaradási engedélyezés iránti kérelmét a jegyzőnél benyújtja – hangsúlyozta Farkas.

A kormány rövidesen tesz olyan lépést, amely ezen a területen csökkenti a családok terheit – ígérte az államtitkár. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-01 19:41:00
Megalakult a GINOP Plusz Monitoring Bizottság, ami a soron következő fontos lépés a 2021–2027 közötti uniós költségvetési időszak gazdaságfejlesztési operatív programjának végrehajtásában – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
2023-06-01 18:41:00
Az Atkins és a COVVI, egy leedsi székhelyű kézprotézis-fejlesztő olyan robotikai megoldást fejleszt, ami közel ugyanolyan kézügyességgel bír, mint az ember. A cél az, hogy erősen sugárzó környezetekben vegyék hasznát, távvezérlésű manipuláló eszközként.
2023-06-01 17:41:50
A családi cégek több mint fele súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a koronavírusjárványt. A teljes nagyvállalati szektorban még borúsabb a hangulat, itt a cégek majdnem kétharmada vélekedik így – derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS